Ősi maja várost fedezett fel egy tizenöt éves kanadai fiú

<p>Az alig 15 éves William Gadoury tudományos eredményeit még egy gyakorlott régész is megirigyelhetné. A québec-i diák ugyanis egy szép napon azzal rukkolt elő, hogy megtalált egy, a közép-amerikai dzsungel mélyén lapuló ősi maja várost. Hab a tortán, hogy az amatőrnek semmiképpen sem nevezhető fiatal kanadai otthonában csücsülve tette a szenzációs felfedezést - számol ba a <a href="http://www.globoport.hu/159973/osi-maja-varost-fedezett-fel-egy-tizenot…;

A maja civilizációért és a csillagászatért lelkesedő fiatalember némi logikát, valamint egy kevés technológiát segítségül hívva jutott arra a megállapításra, hogy a maják, egyes égitestek és csillagképek elhelyezkedését másolva építették városaikat.

Elméletét bizonyítandó a 15 éves fiú sorra vizsgálta a fontosabb maja városokat, amelyek valóban megegyeztek az égitestek egymáshoz viszonyított pozíciójával, azonban egy három csillag alkotta formáció földi megfelelőjéből hiányzott egy város. A kanadai űrügynökség műholdfelvételeit átnézve az általa meghatározott koordinátáknál, legnagyobb meglepetésére Gadoury egy ember alkotta tárgy körvonalaira bukkant.

William a K’aak Chi, azaz a Tűz Szája névre keresztelte az egykori település romjait, amelyeket később a RADARSAT-2-es műholddal is megvizsgáltak a tudósok. A szakvélemények szerint a felvételeken kétség kívül ember által épített objektumok láthatóak, egészen pontosan utcák hálózata, illetve egy négyzet alakú tárgy, amely minden bizonnyal egy piramis lehet.

“Ha sorra vesszük a bizonyítékokat, minden jel arra mutat, hogy a Yucatán-félszigeten, a jelzett koordinátákon egy, a maja civilizáció által épített város fekszik”– mondta a The Idependentnek Dr. Amrand La Rocque, az Új-Brunswick-i egyetem kutatója, aki arra is rámutatott, hogy a fiatal zseni módszerével a jövőben minden bizonnyal számos más, ez idáig ismeretlen maja települést tárhatnak majd fel a tudósok.

William Gadoury felfedezését számos szaklap is publikálja majd, és a kanadai régészreménységre máris, mint a 2017-ben Brazíliában megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos kiállítás egyik sztárvendégeként tekintenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?