Folytatódik a gázjátszma

Pozsony |

<div>Hamarosan jön az előző Fico-kabinet által meghirdetett gázdíj-visszafizetési akció második fordulója, a januárban meghirdetett első fordulóban ugyanis több mint 70 ezer háztartás maradt hoppon. Most ők is hozzájuthatnak a sokak által megalázóan alacsonynak tartott összeghez.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Robert Fico kormányfő a választási kampány részeként még január 20-án jelentette be kormánya első szociális csomagjának utolsó intézkedését, a gázdíj-visszafizetést, amely 1,4 millió háztartást érintett, és amely nagyjából 47 millió eurójába került az államnak. Akik a gázt csak főzésre használják, vagyis a D1-es fogyasztói kategóriába tartoznak, azoknak január végén és februárban egységesen 10 eurót fizettek vissza. A vizet gázzal melegítők (D2) és a gázzal is fűtők (D3) a tavalyi éves befizetésük 6 százalékára, minimum 14, legfeljebb 165 euróra számíthattak.  Az első körben azonban csak az érintett háztartások 95 százalékának, nagyjából 1,35 millió fogyasztónak sikerült kifizetni a visszajáró gázdíjat.„Nagyjából 73 ezer fogyasztó nem jutott hozzá a pénzéhez” – nyilatkozta Maroš Stano, a gazdasági tárca szóvivője, aki szerint jelenleg dolgoznak a második forduló részletein. A gazdasági tárca szerint elsősorban azokról a fogyasztókról van szó, akik rossz adatokat adtak meg az első fordulóban, nem aktualizáltatták a lakcímüket vagy nem tartózkodtak az állandó lakóhelyükön. „Akik eddig nem jutottak hozzá a pénzükhöz, azok erre a nyári hónapokban számíthatnak” – tette hozzá Stano.  Az elemzők már korábban figyelmeztettek arra, hogy a Fico-kabinet a visszafizetéssel a kormánypárt népszerűségét szerette volna növelni a parlamenti választások előtt. „Gyakorlati jelentősége alig van az intézkedésnek, hiszen az emberek többségének a pár euró alig jelent valamit” – nyilatkozta Jozef Badida, az energieprevas.sk szakportál elemzője. Ezt bizonyítja az is, hogy sokan közhasznú célokra ajánlották fel az államtól visszakapott pénzt. Az egyik ilyen honlapon, a vratky.sk-n keresztül tegnapig csaknem 80 ezer eurónyi gázdíjat ajánlottak fel a Fico-kabinet által kifizetett összegből.  Mindezek ellenére Stano azt sem zárja ki, hogy a jövőben újabb gázdíj-visszafizetési akciókra számíthatunk. „A jelenlegi forduló lezárását követően megvizsgáljuk az intézkedés hatását, a kormány pedig ezt követően dönthet egy újabb visszafizetés mellett” – nyilatkozta Stano.  (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?