Megműtötték Karel Gott gyomrát

Prága |

<p>Gyomorműtéten esett át hétfőn Karel Gott, a prágai popsztár jól érzi magát - közölte hétfőn Aneta Stolzová, az énekes szóvivője részleteket és konkrétumokat nem mondott.</p>

A szóvivő csak annyit tett hozzá, hogy a gyomorműtéttel lényegében befejeződött az énekes korábbi onkológiai kezelése.

A 76 éves Karel Gott a német Bild weboldalán május elsején megjelent cikk szerint azt mondta, hogy az általa reméltnél lassabban lábadozik korábbi hasi műtétjéből. Megjegyezte, hogy állandó légzési problémái vannak. „Az éneklésre és a színpadra való visszatérésre még hosszú ideig nem gondolhatok” – idézte a Bild az énekes szavait. 

Karel Gottot tavaly novembertől négy hónapon át kezelték kemoterápiával, a nyirokcsomórák eltűnt szervezetéből.

A töretlenül népszerű énekes betegsége ellenére tavaly november végén személyesen vette át a Cseh Csalogány díjat. A közönség hosszú percekig vastapssal és éljenzéssel, állva köszöntötte.

Az ötvenéves múltra visszatekintő elismerést, amely korábban az Arany Csalogány díj nevet viselte, Gott negyvenszer kapta meg, emellett világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezzel ismerték el énekesi pályafutását. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?