Figeľ uniós posztot talált ki magának

Pozsony |

<p>Ján Figeľ volt KDH elnöknek új állása van: az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottja lesz. A posztot ő találta ki és gyakorlatilag az ő kedvéért hozták létre.</p>

Figeľ egy januári találkozón vetette fel Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy különmegbízottat kellene kinevezni, aki az unión kívüli országokban üldözött keresztényekkel foglalkozna. 

Ján Baránek politológus figyelemre méltónak tartja Figeľ manőverezési tehetségét. Egyetemi évei alatt a Szocialista Ifjúsági Szövetség elnöke volt, 1989 után átképezte magát kereszténydemokratává, és most, a KDH választási fiaskója után is gondoskodni tudott magáról. „Ugyanakkor ha valóban egy ilyen képességű politikusnak kell foglalkoznia az üldözött keresztényekkel, mint Ján Figeľ, akkor tényleg az Isten mentse meg őket!” – mondta Baránek. 

Figeľ néhány hónapja határozottan cáfolta, hogy Brüsszelbe készül. „Kiderült, hogy mindenkit félrevezetett. Még súlyosabb, hogy valószínűleg már akkor tudta, a KDH kimaradhat a parlamentből. Kaphatott ilyen jelzéseket, felmérések adatait, ezért bebiztosítottamagát” – véli Baránek. 

Figeľ korábban Brüsszelben tevékenykedett, mint az első szlovákiai uniós biztos, 2004 és 2009 között. Brüsszeli kapcsolatai azonban még régebbiek, 1998 és 2003 között ő volt Szlovákia uniós csatlakozási tárgyalásainak vezetője. Az Európai Parlament még február 4-én – tehát egy hónappal a KDH számára balul elsült választások előtt – fogadott el egy határozatot, amelyben támogatta a poszt létrehozását. Figeľ Neven Mimica, a nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős biztos mellett fog tevékenykedni mint különleges tanácsadó. Azt mondta, nem kapott teljes állást, csupán a költségeit térítik, és a ledolgozott órák után kap pénzt.  „A vallásszabadság védelmével Európa segíthet az olyan országoknak is, mint Szíria vagy Irak, és ezzel hozzájárulhat a menekültválság megoldásához” – véli Figeľ.

(szalzo, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?