Az SDKÚ, a SKOK, a Šanca és Ľudovít Kaník sem adják fel

Pozsony |

<p>Az SDKÚ-DS, a SKOK, a Šanca és a Demokrati Slovenska Ľudo Kaník pártok annak ellenére, hogy a márciusi választásokon a szavazatok 1 százalékát sem szerezték meg, nem adják fel, tovább folytatják tevékenységüket. Nem úgy a TIP, melynek elnöke, Tomáš Hudec anyagi gondokra hivatkozva már korábban bejelentette, hogy feloszlatja a pártot.</p>

A szebb napokat is megélt SDKÚ 0,26, a SKOK 0,83, a Šanca 0,25, Ľudovít Kaník pártja pedig mindössze 0,07 százalékot szerzett a legutóbbi választásokon. Az utóbbi három pártot az SaS-ből és az SDKÚ-ból távozó politikusok alapították nem sokkal a választások előtt. Ľudovít Kaník és Juraj Miškov, a SKOK elnöke a választásokat csupán egy hosszú út első állomásának tekintik. Jelenleg mindkét párt a tagbázis és a regionális struktúrák kiépítését tervezi. Kaník elmondta: fő célja, hogy ismét egészséges és tisztességes jobboldal jöjjön létre Szlovákiában. Eva Babitzová, a Šanca elnöke már korábban bejelentette, hogy a választási eredmény miatt nem jelölteti magát újra a párt élére. Ígérete szerint azonban a politikából nem távozik, és a párt is folytatja tevékenységét. Az SDKÚ elnöke továbbra is Pavol Frešo, a pozsonyi megyefőnök. A párt még mindig az előző vezetéstől örökölt adósságokat törleszti. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?