Kulturális lap-pangás

<p>A Nemzeti Kulturális Alapnak nem feladata a kulturális folyóiratok fenntartása &ndash; ez a legújabb hivatalos &bdquo;magyarázat&rdquo; arra, hogy 300 millió forinttal (kb. 1 millió euró) kevesebbet szán folyóirat-támogatásra idén a magyar kormány legfőbb kultúratámogatási alapja.&nbsp;</p>

Az, hogy a fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen pénzt hol szerzik meg, a kiadók dolga, üzeni ezzel az NKA, s ha nem elég ügyesek, szűnjenek meg. Pedig az NKA sokáig ugyancsak progresszív intézménynek számított a magyar kultúratámogatási rendszer bonyolult közegében, és még a kibontakozó kultúrharc (?) hevében is megmaradt megbízható támasznak. 

Már a kilencvenes évek első felében létrejött, egyszer felszámolták, újralapították, és még a közelmúltig is üdvözölt újításokat vezetett be: nemrég például lehetővé tette, hogy egyes kulturális folyóiratok hároméves időtartamú támogatást kapjanak, ami biztosította a hosszabb távú tervezést. Ha ugyanis egy lapnál lehet tudni, hogy három évig lesz pénz nyomdára, szerkesztőkre, az nemcsak a műhelymunka feltételeit teremti meg, hanem felszabadít olyan energiákat is, amelyek például a más forrásokból, pályázatokból való pénzszerzésre fordíthatóak. Ha azonban a mindennapok a megmaradásért folytatott küzdelemről szólnak és a szerkesztőségi állományt minimálisra kell csökkenteni, akkor minden a leépülést segíti elő, a fejlődést semmi. 

Hazai szemszögből az NKA-féle rendszer még mindig progresszív: Szlovákiában csak az előző választási időszakban alakult meg a Művészeti Alap, amely által politikamentessé vált a kulturális támogatások elosztása ( a filmművészet terén korábban is létezett). Kisebbségi téren pedig csak az új kormány programja ígéri hasonló alap létrehozását.  A lemaradásunk tehát hatalmas, bár annyi előnye lehet, hogy legalább elkerülhetjük azokat a ballépéseket, amelyeket például az NKA esetében elkövettek – legutóbb például aránytalanul megnövelték az egyik politikai szekértábor befolyását. Kérdés, valóban lesz-e annyi nyitottság az itteni kormányban, hogy alaposan szemrevételezi a környékbeli jó és rossz példákat. A kisebbségi alap esetében ez azért is lenne létfontosságú, mert amekkora a lemaradásunk az intézményi infrastruktúra kiépítésében, annyira előre járunk a leépülés folyamatában: a hazai kulturális folyóiratok már képtelenek teljes állású szerkesztőket eltartani, ez pedig előbb-utóbb a hazai kultúra teljes marginalizálódásához vezethet. 

Ezért is kellene odafigyelni az NKA körüli történésekre, ezért is lenne például hasznos átszervezni a Bethlen Gábor Alap támogatási rendszerét, ezért is kellene intenzívebb vitát folytatni a kulturális támogatások rendszeréről. Mert ha megmenekülnek is például a hazai magyar kisiskolák, félő, hogy a belőlük kikerülő fiatalok, már ha keresik, sem találják majd azt, amit kortárs magyar kultúraként ismertünk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?