A minimáladó végnapjai

Pozsony |

<p>Pár évvel a bevezetése után Szlovákia &ndash; legalábbis az elfogadott kormányprogram szerint &ndash; 2018 januárjától búcsút int a minimáladónak. Az előző Fico-kabinet az adóbevételek növelését és a fiktív cégek felszámolását szerette volna elérni vele. Ez utóbbi szempontjából az új adónem nem volt teljesen értelmetlen.</p>

Az előző Fico-kabinet 2014-től vezette be a társasági minimáladót az összes cég, vagyis a veszteséges társaságok számára is, ez utóbbi miatt ezt az adónemet az akkori ellenzék veszteségadónak nevezte, és élesen fellépett a bevezetése ellen. Peter Kažimír pénzügyminiszter azonban azzal érvelt, hogy a cégek jelentős része, esetenként több mint a fele veszteségre hivatkozva egyáltalán nem adózik, számos cég papíron veszteséget mutat ki pénzügyi éve végén, elkerülve az adókötelezettségét, miközben valójában profitra tesz szert. A minimáladó bevezetésétől az állam évente 73 millió eurós pluszbevételre számított. Emellett azonban sok volt az olyan regisztrált vállalkozás is, amely semmilyen tevékenységet nem folytatott, vagyis az intézkedéstől a piac kitisztítását is remélték. 

Adminisztratív teher 

A társaságok a minimáladót először tavaly tavasszal fizették be, amikor a 2014-es bevételeik után nyújtották be az adóbevallásukat. Azok a cégek, amelyek nem áfafizetők, és a forgalmuk nem haladja meg az évi 500 ezer eurót, évi 480 eurót fizetnek. Egy ugyanilyen forgalommal rendelkező áfafizető társaság számára ez az összeg 960 eurót tesz ki. Az 500 ezer euró feletti éves forgalmú társaságok – függetlenül attól, hogy áfafizetők vagy sem – 2880 eurót fizetnek. A minimáladót a társaságoknak az alapításukat követő egy évben nem kell befizetniük, miközben ez az adónem nem érinti az egyéni vállalkozókat. A nyereséges társaságok ráadásul a befizetett minimáladót leírhatják a társasági adójukból, vagyis ez az új befizetési kötelezettség a valóságban számukra csak adminisztratív gondot jelent. 

Letisztult a piac 

Az elmúlt években a kormánynak valóban sikerült növelnie az adóbevételeket, hogy azonban ez milyen mértékben köszönhető a minimáladónak, arról egyelőre nem készült mérvadó elemzés. Ami biztos, hogy a minimáladó bevezetése hozzájárult a piac kitisztításához. Míg az adónem bevezetése előtt évente átlagosan 4800 céget számoltak fel, a FinStat céginformációs portál elemzése szerint 2014-ben a felszámolt cégek száma meghaladta a 8400-at, tavaly pedig több mint 7 ezer cég húzta le a rolót. Tavaly ráadásul csak 12,7 ezer céget hoztak létre, amire 2012 óta nem volt példa. Filip Glas, a FinStat elemzője szerint elsősorban az inaktív, rendkívül alacsony bevételekkel rendelkező cégeket számolták fel: 45 százalékuknak például semmilyen bevételük nem volt, 51 százalékuknál pedig ez nem haladta meg az évi 3 ezer eurót. „A felszámolt cégek csaknem háromnegyedének egy centnyi nyeresége sem volt, 65 százalékuk pedig csak egy alkalmazottat foglalkoztatott” – tette hozzá Glas. A legtöbb cég a kis- és nagykereskedelemben és az építőiparban szűnt meg, ezekben az ágazatokban a cégek 11–14 százaléka húzta le a rolót. 
A románok megbánták 

A minimáladót több európai államban is bevezették már korábban. A legrosszabb tapasztalatok Romániában voltak. Itt 2009-ben lett hatályos, következményeként pár hónap alatt 112 ezer cég szűnt, emiatt pedig több mint 50 ezren váltak munkanélkülivé. Így a bukaresti kormány hiába tett szert az átszámítva 500 eurónak megfelelő adónak köszönhetően pluszbevételre, a munkanélküli- és szociális segélyekre kifizetett pénzek miatt összességében veszteséget okozott az intézkedés – egy éven belül ki is vezették az adónemet a rendszerből. 

MEGSZŰNT ÉS ÚJ CÉGEK SZLOVÁKIÁBAN 
Év Megszűnt cég Új cég 
2012: 4762 20 409 
2013: 4899 27 204 
2014:  8461 13 283 
2015: 7083 12 766 

Forrás: FinStat (mi, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?