Hatalomféltés

<p>A Fidesz vezérkara fél. Nem is. Tulajdonképpen retteg. Sok-sok éve nem volt rá példa, de most visszatért ez a korábbi érzés. És ha ők így vannak ezzel, akkor annak oka is van. Fura idők jönnek.</p>

Sok minden volt jellemző a Fidesz vezetőire az elmúlt hat évben, de a félelem nem. Sőt. Magabiztosak voltak, blazírtak, cinikusak. Elkönyvelték, hogy az ország az övék, és következmények nélküli, ahol azt tesznek, amit akarnak.

Most azonban itt van 2016, amikor vissza kell táncolni a vasárnapi zárvatartásból, amikor tanárok és diákok sztrájkolnak, amikor több tízezres tüntetések szerveződnek, és amikor kirobban a rendszerváltás utáni Magyarország legarcátlanabb közpénzosztogatási botránya.

Ezt most nem elsikálhatóan homályos közbeszerzés, itt nem az van, hogy átjátszottak egy üzletet valamelyik havernak, aki ezzel jól jár, de legalább teljesít is érte, sokat kér el egy autópálya megépítéséért, de végül is megcsinálja.

Nem, a most kirobbant botrány nem erről szól. Itt a Magyar Nemzeti Bank alapítványai konkrétan pénzt osztogattak haveroknak, a jegybank vezetője rokonainak, baráti kiadóknak. Ráadásul úgy, hogy az osztogatásban benne volt kurátorként a jegybankelnök is.

Ez valami egészen új dimenziója annak, ha egy érdekcsoport a sajátjaként kezel egy országot, annak közjavával együtt.

És még valami – ami talán még ennél az orbitális pofátlanságnál is erősebb: a hatalom és hűséges parlamenti serege ezt még törvényes eszközökkel el is akarta rejteni. Sőt: elrejtette. Törvényt fogadott el, amely kimondta: az alapítványokba átkerülő közpénz innen kezdve nem közpénz, ha meg nem közpénz, nem is kell beszélni arról, mi lett a sorsa. Csak megjegyzem: 260 milliárdos vagyonról van szó!

Ám ebben az esetben Áder köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság is pontosan érezte: ez sok. Előbbi nem írta alá a törvényt, és utóbbi véleményét kérte, az meg kimondta: tényleg nem lesz ez így rendben, vissza az egész, a közpénzt nem alakváltó, ha annak indult, az is maradt, tessék villantani a költéseket.

És az MNB alapítványai kénytelen-kelletlen villantottak: megjelentek a táblázatok, és ott virított az összes haver a milliós összegek mellett.

Azóta a hatalom még inkább fél. Mert érzik, tudják: ez megmagyarázhatatlan. Tehát sunnyognak. És ütnek, ha valaki mégis a közelükbe férkőzik.

Mert ütni még tudnak – azt nagyon tudnak. Azokat az újságírókat például, akik hétfőn a parlamentben kérdezni mertek, lerázni pedig nem hagyták magukat, másnap reggelre kitiltották a parlamentből. Persze még jól is jártak, Törökországban például lecsukták volna őket. Mi itt még nem tartunk, Kövér László egyelőre csak kiutasító határozatokat postáztat, nem letartóztatási parancsot ad ki. Hogy így lesz-e a jövőben is, majd kiderül.

De tényleg félnek.

A szerző magyarországi publicista

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?