A követhetetlen II. liga

<p>A II. labdarúgóligából sikeresen egy követhetetlen, kusza bajnokság lett. Másfél szezon után minden kockázat nélkül kimondható: a dupla létszámúra bővített, kétcsoportos, felsőházas&ndash;alsóházas rendszer nem vált be.</p>

Az idei szezonban már két csapat lépett ki: az alsókubini klub anyagi okok miatt, a Borčice a tulajdonos hirtelen gondolatától vezérelve. A táblázatok alján lassan több lesz a magyarázó szöveg, mint maga a tabella. A Borčice kilépése után az első információk még arról szóltak, hogy csak a felsőházban elért eredményeiket törlik, ez alapján is készítettük el mi is a táblázatunkat. Mára kiderült, hibásan (ezért elnézést kérünk olvasóinktól), mert a Borčice minden eredményét törölték. A futballszövetség honlapján a felsőház tabellája már így szerepel, a nyugati alsóházé még nem, de a szövetség szóvivője megerősítette, hamarosan ott is jelezni fogják a változásokat. Aztán ki tudja, mi történik még az elkövetkező hetekben, hányszor csökken még a lejátszott meccsek és a pontok száma, mert esetleg egy újabb klub bemondja az unalmast. Volt idő (régen volt, de volt), amikor a tizenhat csapatos második vonal egy színvonalas, izgalmas pontvadászat volt, tele komoly futballmúltú csapatokkal, amelyek kemény csatákat vívtak az élvonalba jutásért. Már a tizenkét csapatos második liga is visszalépés volt ehhez képest, de azt a pontvadászatot komolyan lehetett venni. Ma viszont a II. liga egy rossz bohózatra hasonlít, amelyet senki nem bír követni. A létszámbővítés nem színesebbé, hanem rossz értelemben véve kiszámíthatatlanná tette a bajnokságot: nem az a gond, hogy a pályán bármi lehet, hanem az, hogy a pályán kívül is. Pontlevonások, visszalépések, törölt eredmények. A II. liga át(vissza)szervezését már egy éve is megpróbálta keresztülvinni a futballszövetség, de mivel akkor az élvonal reorganizációjához kapcsolódott, a javaslat végül nem ment át.Idén júniusban a szövetség közgyűlésén ismét terítékre kerülhet a II. liga átszervezése. Ideje lenne kitalálni valamit, amíg ebben a követhetetlen bajnokságban marad egyáltalán néző. Meg klub.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?