Döntsd a tőkét!

<p>Az állott. A gazda aznap nem kötötte meg a szamarát. Ott futkosott szabadon az udvaron. Minthogy elbámészkodott, nekiszaladt a fának &ndash; így kezdődik Szőke József szamárról és disznóról szóló története, gyermekkorom egyik kedvenc meséje.</p>

Talán maga a gondviselés rendezte úgy, hogy minap az esti meseolvasásnál épp A síró hóember című könyv akadt a kezembe, amely zömében rövid, ezópusi ihletésű történeteket tartalmaz. „Humoruk, sallangtalan bölcsességük élvezetes olvasmányt nyújt a felnőtt olvasónak is” – olvasható a bevezetőben. És valóban. Az, amit gyermekfejjel nem értettem – hogy az állatok sokszor okosabbak, mint az emberek, de azért köztük is akad szamár, akárcsak az emberek sorában –, azzal felnőttként szinte naponta szembesülök.

A szamár és a disznó történetében a szamár arra próbálja rávenni a disznót, hogy döntse ki az eperfát, mert akadályozza őt a futkosásban, ficánkolásban. A disznót azonban hízelgéssel (a te agyaraid erősek) és kekeckedéssel (talán nem bírod?) sem tudja rábírni arra, hogy kidöntse a fát. A szamár nem akarja és nem is tudja megérteni a disznó érvelését: kár lenne a fáért, amelynek árnyékában nagyszerűen lehet pihenni, heverészni. A disznó hiába magyarázza neki, hogy a kidöntött fa tuskója és a kitúrt tuskó helyén tátongó gödör a szamarakra ugyanolyan veszélyes, mint maga a fa – a csökönyös csacsi hajthatatlan. A disznó a szamarat végül egy summás kijelentéssel teszi helyre.

Sajnos az embervilág nem így működik. Az embervilág disznóiból hiányzik a mesebeli megfontoltság, bölcsesség és józanság. Az embervilágban a csökönyös szamarak szinte mindig keresztülviszik akaratukat. És ennek nyomán dőlnek a fák Párkányban, dőlnek Kassán, dőlnek az egész országban. Betegek és egészségesek, fiatalok és öregek egyaránt. Mert a szamarakat a fák nem érdeklik. Mert őket csak egy dolog érdekli: az, hogy a fák ne állják útjukat.
Mert a szamarak nem tudják, hogy ha kivágtuk az utolsó fát, megmérgeztük az utolsó folyót és kifogtuk az utolsó halat is, akkor rádöbbenünk, hogy a pénzt nem lehet megenni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?