Az Ifjú Szivek is Avignonba megy

<p>Az Ifjú Szivek Táncszínház idén nyáron bemutatkozik a világ legrangosabb színházi eseményeként számon tartott avignoni fesztivál OFF programjában.&nbsp;</p>

A Hégli Dusan által elnyert alkotói pályázatnak köszönhetően júliusban 22 napot töltenek majd el a Rhône folyó partján fekvő francia városban, 21 előadást adva a szakma legjobbjainak.  Az Avignoni Fesztivál a világ legnagyobb kortárs színházi seregszemléje, Szlovákiából még soha nem járt társulat a fesztiválon. Az Ifjú Szivek Táncszínház az Espace Alya Theatre, a Festival OFF d´Avignon és a  Dusan Hegli Company közötti koprodukció eredményeként látogat el a dél-franciaországi városba. “Az Ifjú Szivek Táncszínház küldetése és egyben kiemelt feladata, hogy hagyományos kultúránkat, közösségünket külföldön is képviselje. A fesztiválra az egész társulat készül, az új előadás címe Finetuning, amely a készülő trilógia első része. Az egész estés koreográfia olyan témákat dolgoz fel, amelyek talán mindennapjainkban is finomhangolásra szorulnak ” - nyilatkozta Varsányi László, igazgató. A három hetes rendezvényen évente több mint félmillió színházlátogató, 3500 akkreditált színházigazgató, kritikus és szakember fordul meg és válogat előadásokat Európa és a világ legnagyobb presztízsű színházaiba. Aki számít a szakmában, az jelen van.  (forrás: Ifjú Szivek Táncszínház) [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"198746","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"227886","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?