Globsec: több a probléma, mint a megoldás

Pozsony |

<p>Az európai terrorizmus a fő témája a háromnapos Globsec konferenciának, amely tegnap vette kezdetét a fővárosban.</p>

A rendezvény Miroslav Lajčák szlovák és Ľubomír Zaorálek cseh külgyminiszterek beszédével indult. Lajčák hangsúlyozta, Szlovákia nehéz helyzetben rendezi a konferenciát, hiszen Európának számos biztonságpolitikai kihívásra kell ezekben a hetekben reagálnia. „Ez a fórum azért is fontos, mert sok különböző szakterületről és országból hoz össze szakembereket egy tárgyalóasztalhoz, ezért a felgyülemlett problémákra új megoldások is születhetnek Pozsonyban. Sajnos három éve minden évben csak azt tudom mondani, hogy a helyzet ma rosszabb, mint egy éve, több a problémánk, mint a megoldásunk” – szögezte le Miroslav Lajčák.

Zaorálek szerint Európa jelenleg nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nem fog beszélni a biztonságpolitikai kérdésekről. „A biztonság nem olyan dolog, amely mindenkinek automatikusan kijár. A biztonság megtartása érdekében közös döntéseket kell hozni, közös lépésekre van szükség” – mondta Zaorálek. 

Andrej Kiska államfő beszédében kihangsúlyozta, hogy a demokratikus világ új politikai propagandának és információs háborúnak van kitéve. „Ez olyannyira intenzív és hatékony, hogy képes befolyásolni a közvéleményt, ráadásul megbéníthatja a politikai döntéshozást. Ennek következtében saját biztonságunk is gyengülhet” – mondta Kiska. Véleménye szerint a biztonsági kockázatokról nyíltan kell beszélni. „A fiatal generációnak szüntelenül ismételni kell, miért fontos a szabadság és a demokrácia” – mondta Kiska. 

A terrorizmuson kívül terítékre kerül még az Európába irányuló illegális bevándorlás kérdése, illetve az Európai Unióból történő esetleges brit kiválásról szóló népszavazás ügye is. A konferencia résztvevői emellett tárgyalnak a NATO nyári varsói csúcsértekezletének előkészítéséről, az Iszlám Állam problémaköréről, a közel-keleti helyzetről, illetve Ukrajna és Oroszország viszonyáról is. 

A rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajló rendezvényre a világ hetven országából csaknem ezer vendéget, köztük állam és kormányfőket, jelenlegi és volt minisztereket, kül- és biztonságpolitikai, illetve gazdasági szakértőket, elemzőket hívtak meg. A fórumon Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Simicskó István honvédelmi miniszter képviseli. Tegnap  beszédet mondoott a konferencián Madeleine Albright, az USA volt külügyminisztere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?