Ma ünneplik világszerte a cirkusz világnapját

Budapest |

<p>Ebben az évben ma ünneplik világszerte a cirkusz világnapját színes programokkal és rendezvényekkel. Budapesten emberpiramist építenek a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt artisták, ismert előadóművészek és a vállalkozó kedvű közönség közreműködésével.</p>

A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik. Korábban Európai Cirkusznapként tartották számon, 2010 óta azonban világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.

A Cirkuszművészeti Világszövetség (Fédération Mondiale du Cirque) minden évben egy központi üzenetet tesz közzé a világnapon, így idén az Összefogás és együttműködés a jövő cirkuszáért! hívómondat köré szerveződnek az események.
    
Budapesten egy "emberpiramis" felépítésével kívánnak kapcsolódni a gondolathoz a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják. Az helyszínen artistaművészek segítségével épül majd fel a piramis, amelyhez mások mellett Haumann Petra, Szente Vajk és a Rippel fivérek is csatlakoznak. A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?