Kisebbségek: pálfordulás a Smerben

Pozsony |

<p>Több olyan kisebbségi jogi célkitűzés szerepel a kormányprogramban, amelyek eddig a Smer ellenállásán buktak meg &ndash; ilyen a vasúti kétnyelvűség és a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozása is. A kormány vállalta a kisebbségekről szóló oktatás támogatását is.&nbsp;</p>

Megoldja a vasúti táblák kérdését a kormány – ígéri a szerdán elfogadott programnyilatkozat. Néhány évvel ezelőtt civil aktivisták hívták fel rá a figyelmet, hogy bár Európa-szerte bevett gyakorlat, hogy a kisebbségek által lakott területeken a kisebbségek nyelvén is megjelölik a vasútállomásokat, Szlovákiában ez nem valósult meg. A kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosítása során ugyan lehetővé vált a vasútállomások kisebbségi nyelvű megnevezése, ám a hatóságok arra hivatkoztak, a vasúti pályákról szóló törvény nincs összhangban ezzel a rendelkezéssel. A Híd képviselői ezt követően többször is próbálkoztak törvénymódosítással, ám a Smer soha nem támogatta a javaslatot. 

KDSZ: nem elég 

A kormányprogramba most bekerült egy mondat, mely szerint „a kormány összehangolja a vasúti pályákról szóló törvényt a kisebbséginyelvhasználati törvénnyel a vasútállomások és vasúti megállóhelyek megjelölése terén a nemzetiségileg vegyes területeken”. A változtatás által 144 vasútállomás és megállóhely kaphat magyar megjelölést, a Híd a korábbi törvénymódosítások beterjesztésekor 430 ezer euróra taksálta ennek költségét. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom, amely a vasúti kétnyelvűség ügyét évekkel ezelőtt a közfigyelem középpontjába állította, elégedetlen a kormányprogramban lefektetett tervvel. 

 „Jogi értelemben ez nem rendezné a vasúti kétnyelvűség problémáját, mert a kisebbségi nyelvhasználati törvény csak megengedi, de nem teszi kötelezővé a vasúti kétnyelvűséget – nyilatkozta lapunknak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom. – Mindenki tudja, hogy amíg a jogszabályok nem írják elő az állomásnevek kisebbségi nyelven történő feltüntetését, addig nem lesz előrelépés. A jó megoldáshoz nem a vasúti törvényt kell a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel összhangba hozni, hanem mindkettőt módosítani kell. Sajnáljuk, hogy a kormány – és benne a Híd – politikusai ennyi év után sem értik, hogy mire van szükség a nyelvi jogok gyakorlati érvényesítéséhez.” Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője szerint a Híd korábbi törvénytervezete azért nem szerencsés, mert csak lehetőségként számol a vasúti táblák kihelyezésével. „Ebben az ügyben korábban konzultáltunk is a Híddal, meglátjuk, most milyen konkrét megoldás születik” – mondta lapunknak Tokár. 

Jöhet az Alap 

A kormányprogram kijelenti, a kormány elkészíti a Kisebbségi Kulturális Alap törvénytervezetét. Ezt a törvénytervezetet a Híd 2015b-en már a parlament elé terjesztette, ám akkor második olvasatban elbukott. A Kisebbségi Kulturális Alap lényege, hogy az egyeskisebbségek szakmai szervezeteik által delegált bizottságokon keresztül döntenének a rendelkezésre álló kulturális támogatásokról. A Híd tervezete számol a kulturális támogatások összegének jelentős emelésével is. Tokár Géza szerint két fontos kérdés van az Alap kapcsán. „Az egyik, mennyire lesz hű a végső változat a Híd korábban kilátásba helyezett kezdeményezéséhez, a másik, hogy amennyiben az Alap létrejön, milyen jogkörök maradnak a kisebbségi kormánybiztosnál” – mondja Tokár. A Kerekasztal szóvivője hozzátette, fontos kérdés még, a nyelvhasználati kérdésekben ki fog eljárni, a Kerekasztal szerint egy önálló hivatalra lenne szükség. 

Oktatás a kisebbségekről 

A kormányprogram, amellett, hogy számol a kisebbségek által lakott területeken a kisiskolák megőrzésével és a nemzetiségi iskolák fejlesztésével, célul tűzte ki a kisebbségekről szóló oktatás támogatását is, a nacionalizmus és más szélsőségek megelőzése és az ellenük való harc jegyében. A második Ficokormány elutasította a magyar történelemtanárok arra irányuló törekvését, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a történelemoktatásban a nemzeti történelmet is figyelembe vevő tantervet használhassanak. A Történelemtanárok Társulása 2015 márciusában levélben fordult az oktatási minisztériumhoz, hogy az jóváhagyja az általuk kidolgozott programot, ezt azonban a Juraj Draxler (Smer-jelölt) vezette minisztérium elvetette. „Véleményem szerint érdekes távlatokat nyithat meg, ha ezt megvalósítják – mondta Tokár Géza. – Korábban az ehhez hasonló kezdeményezések sorra megbuktak az oktatási minisztérium ellenállásán. Ha ezt sikerülne érvényesíteni, az remek lenne, de egyelőre erről is csak egy általános kijelentés szintjén hallhattunk.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?