Ismét könnygázt vetett be migránsok ellen a görög határnál

Idomeni |

<p>A macedón rendőrség ismét könnygázt és villanógránátot vetett be migránsok ellen szerdán a görög határnál, hogy feloszlassa egy csoportjukat, amelyik a két ország közötti pengekerítés görög oldalán tiltakozott - közölték szemtanúk.</p>

 Kisebb dulakodás tört ki, amikor mintegy 50 migráns tiltakozása jeleként megközelítette a kerítést, néhányan pedig takarók segítségével megpróbáltak átkelni azon. Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

"Kevéssel dél után egy 50-100 fős csoport megközelítette a határkerítést, és köveket dobált a macedón rendőrökre, akik könnygáz bevetésével válaszoltak" - mondta el egy görög rendőrségi forrás.

Ezután a rend pár percen belül helyreállt - tette hozzá.

Jeórjiosz Kiricisz, a görög válságstáb szóvivője elmondta, hogy a határon a helyzet jelenleg nyugodt, és a görög rendőrség is kivonult a helyszínre.

Kiricisz szerint a határnál felsorakozott csoport ez alkalommal főként fiatal nőkből állt.

Vasárnap több száz ember gyűlt össze az idomeni átkelőnél, mert arról értesültek, hogy megnyitják a határt. Egy csoportjuk kísérletet tett a határkerítés megrohamozására, de a macedón rendőrök könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel igyekeztek távol tartani őket. Akkor körülbelül háromszázan sérültek meg, hat embert pedig kórházba kellett szállítani.

Bár a görög hatóságok - például hangosbemondók felszerelésével és tolmácsok alkalmazásával - mindent megtesznek az idomeni sátortáborban keringő hamis információk tisztázása érdekében, időről időre felütik a fejüket a határ megnyitásáról szóló pletykák.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő hétfőn szégyenteljesnek nevezte a macedón rendőrség vasárnapi eljárását a migránsokkal szemben.

A hevenyészett idomeni táborban jelenleg körülbelül tízezer ember vár arra, hogy a balkáni útvonal kapujaként Macedónia megnyissa a március elején lezárt határait. Ők Athén sürgetése ellenére vonakodnak beköltözni a jobban felszerelt közeli fogadótáborokba. A balkáni útvonal lezárása miatt összesen több mint 50 ezren rekedtek Görögországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?