Léteznek bolygók, amelyeknek csillaguk rombolta le a légkörét

Washington |

<p>Csillagászok megerősítették, hogy léteznek bolygók, amelyeknek saját csillaguk rombolta le a légkörét - olvasható a Nature Communications című tudományos folyóiratban.</p>

Temérdek erőteljes sugárzás éri azokat a légkörrel körülvett égitesteket, amelyek túl közel keringenek csillagukhoz, és ettől a külső gázburok idővel szétesik - idézte a BBC News a nemzetközi kutatócsoport tanulmányát.

 A kutatók az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrteleszkópjának adatait elemezték. A Keplert azért bocsátották fel, hogy exobolygók, azaz naprendszerünkön kívül, idegen csillagok körül keringő bolygók után kutasson.
    
A kutatók az úgynevezett szuperföldekre, vagyis a Földnél 2-10-szer nagyobb bolygókra összpontosítottak.
    
"Olyan lehet ezeknek a bolygóknak, mintha egy legforróbb fokozaton működő kapcsolt hajszárító mellett állnának" - mondta a BBC-nek Guy Davies, a Birminghami Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.
    
Sok találgatás folyt arról, hogy ezeknek az égitesteknek eltűnhetett-e a légköre. "Most megfigyelésekből származó adatok bizonyítják az elméletet, kétségnek nyoma sem maradt" - hangsúlyozta Davies.
    
A bizonyításhoz a csillagászok az aszteroszeizmológia módszerét használták, amely a csillagok belső szerkezetét elemzi. A csillag tanulmányozásával a kutatócsoport a körülötte keringő exoplanéták pontos méretét is meg tudta határozni.
     
Davies hozzátette, hogy azok a "szuperföldek", amelyek csillagukhoz közel keringenek, életük kezdetén valószínűleg sokkal nagyobbak lehettek, egészen másképp nézhettek ki, mint most.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?