Zsarolással vádolnak két rendőrt, a kommandósok tartóztatták le őket

Pozsony |

<p>Két rendőrt, Pál P.-t és Péter P-t különösen súlyos bűncselekménnyel, zsarolással vádol a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NaKA). Akár 15 évet is kaphatnak.</p>

A gyanú szerint a rendőrök a tettüket még 2008-ban követték el. Megzsaroltak egy személyt, akitől egy millió koronát (több mint 33 194 eurót) követeltek, mondta el a sajtónak az országos rendőr-főkapitányság szóvivője, Michal Slivka.

A két rendőr megüzente a zsarolt személynek, hogy tudnak az általa elkövetett bűncselekményekről, és amennyiben nem fizet, akkor letartóztatják egy rendőrségi akció keretében, aminek következtében őrizetbe kerül. A zsarolt férfi százezer korona (3319 euró) előleget adott át a két rendőrnek.

A kommandósok Nagyszombatban és Pozsonyban csaptak le a két gyanúsított rendőrre. A 48 éves Pavol P. és a vele egyidős Peter P. előzetes letartóztatásáról a bíróság dönt. Ha beigazolódik bűnösségük, 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?