Kire tartozik a politika?

<p>Gyakran hajlamosak azt hinni a szlovákiai magyarok, hogy a politika csak a politikusokra tartozik. Ők vannak megfizetve érte, akkor csinálják ők, mi, többiek, ne szóljunk bele a nagy emberek dolgába.&nbsp;</p>

A politikusaink is gyakran gondolják ezt, általában nem tetszik nekik például, amikor az újságírók beleártják magukat a politikába. 

Ami már csak azért is érdekes, mert az újságírást éppen azért találták ki, hogy a döntéshozókon túl más gondolkodó emberek is beleszólhassanak a politikába. Fejlettebb demokráciákban pedig, mint amilyen például az ókori görög volt, egyenesen szégyenteljesnek számított, ha az öntudatos polgárok nem avatkoznak bele a közügyekbe. Persze a közügyekbe való beavatkozásnak rengeteg formája van, nem merül ki abban, hogy valaki jogszabályokat dolgoz ki és fogadtat el a parlamentben. 

A közügyekkel foglalkozunk akkor is, ha kimegyünk a barátainkkal a lakóhelyünk melletti közparkba szemetet szedni. Vagy ha részt veszünk egy tüntetésen. Vagy épp elmegyünk szavazni. 

A legérdekesebb, és talán a legkárosabb, amikor egy civilszervezet, amely egy bizonyos szakmát képvisel, zárkózik el a politikától, mondván, azt inkább a politikusokra hagyja. Ami nem jelenti azt, hogy lemondana a kritizálás jogáról is. 

Amikor azonban egy civilszervezet, amely felvállalja egy bizonyos szakma képviseletét, nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az általa képviseltek érdekeit figyelembe vegyék a döntéshozók, társadalmi szerepe megkérdőjeleződik. 

Gőzerővel készül épp az új kormány programja, és bármennyire nem értünk egyet azzal, amit ez a kormány képvisel, a következő években meg fogja határozni a mindennapjainkat. Ez a kormány fog dönteni például a magyar oktatásügy kérdéseiről is, így aztán eléggé érthetetlen, amikor a magyar oktatásügy érdekeit képviselő – egyébként nemzeti jelentőségű intézményként a magyar állam által is anyagilag támogatott – Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nem tesz meg mindent azért, hogy a magyar pedagógusok érdekeit belefoglalják a kormányprogramba. 

Ez lenne a minimum, hiszen a kormányprogrammal csak elkezdődik valami, amit aztán négy éven keresztül számon kell kérni. A szakmai szervezet pedig azért szakmai szervezet, hogy megadja a politikai képviselet számára a szakmai alapokat. 

Ha pedig minden erőfeszítése ellenére sem sikerül elérnie semmit, a sajtó segítségével zúdítson kritikát a politikai képviseletre. 
Talán idealista elképzelés ez? 

Lehet, de országos szinten mégis működik, más megoldás híján. Talán ideje volna nekünk is összekapni magunkat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?