Tézisek egy kormányprogramhoz

<p>Petőcz Kálmán öt pontban elemzi a koalíciót, így többek közt azt is, hogy mennyi került be a kormányprogram prioritásaiba a Híd programjából. Vagy mennyi maradt ki?</p>

1. Bugár Béla a szlovákiai média nagy részének kedvence volt közel húsz éven át. Most a média egy jelentős része elfordult tőle. Ahelyett, hogy a Híd elnöke elgondolkodna azon, vajon hozzájárult-e ő személyesen ehhez az új szereposztáshoz, a médiát hibáztatja. Mert, úgymond, az újságírók politizálnak. Miért, talán eddig nem politizáltak azzal, hogy olykor kritikátlanul éltették és méltatták? Ja, persze, az teljesen más. Egyébként pedig, a vélemény szabad. Még az újságírók esetében is. Sőt.

2. A kormány prioritásai közé a Hídnak állítólag sikerült beemelnie választási programjának kilencven százalékát, mondják. Az az érzésem, nemcsak a választópolgárok nem olvasták a programot, hanem az újságírók sem, amikor ezt leírják. Én olvastam. Nincs ott a kilencven százalék, távolról sem. Bár igaz, hogy ezek még csak prioritások, illetve „tézisek”. Lehet, hogy majd a végleges kormányprogramban benne lesz a kilencven százalék. Akkor újból vissza lehet térni a témára.. 

3. Állítólag azért sikerült olyan gyorsan összerakni a (titkosított) koalíciós szerződést meg a prioritások jegyzékét, mert a tárgyalódelegációk egy egész áldott nap, egy ültükben dolgoztak rajta. Az előző kormányalakítási tárgyalásoknál bezzeg a felek jártak-keltek, elmentek, visszatértek, egyeztettek a párt egyéb szerveivel. Ezt a kezdetleges, fegyelmezetlen módszert most a partnerek tökéletesítették, ezért sikerült olyan frissen megegyezni.
Nos, én számos politikai és diplomáciai tárgyaláson meg egyéb munkaértekezleten vettem részt, küldöttként és vezetőként is. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyen fajsúlyú ügyekben négy merőben más értékrendet képviselő tárgyalópartner nyolc óra alatt meg tudjon egyezni. Hacsak nincs előre elkészített és jóváhagyott szöveg, amelyet már csak minimális mértékben módosítanak.

4. Lehet azon vitatkozni, arányaiban sok-e vagy kevés a két miniszteri és öt államtitkári poszt. Szerintem kevés, de nem ez a lényeg.
Ahhoz, hogy a Híd valóban keresztülvigye programjának kilencven százalékát (ha véletlenül mégis benne lesz a kormánynyilatkozat végleges változatában), néhány dolognak még teljesülnie kellene. Egyrészt, a pártnak némi beleszólással kellene bírnia azon tárcák működésébe, amelyeknél nincs semmilyen pozíciója. A jelek arra mutatnak, hogy nem így lesz.
Másrészt, megfelelő szakembergárdát kell tudnia felsorakoztatni. A jogszabályok szerkesztését, a politikák gyakorlati kivitelezését ugyanis nem a miniszter vagy az államtitkár fogja végezni, hanem konkrét minisztériumi vagy egyéb államigazgatási köztisztviselők és közhivatalnokok. Ha már oktatásügyi államtitkárnak sem talált a párt saját berkeiben megfelelő politikai súllyal, szakmai múlttal, elismertséggel és tekintéllyel bíró személyt, akkor mi lesz az alsóbb szinteken?

5. Az embereknek joguk van kifejezni véleményüket és nemtetszésüket. Ha a kormánynak van száz napja, legyen a választónak (meg a médiának) is száz napja, hogy ízlelgesse az újat, a szokatlant. Ez így demokratikus. A permanens forradalomnak azonban vajmi kevés köze van a demokráciához. Rátérni az utcai politizálás gyakorlatára, mint Magyarországon 2006-ban (vö. a televízió székházának ostroma), ahol a kiváltó (ál)ok az volt, hogy „Gyurcsány hazudott”, nem lenne ildomos. Korrektebb lenne ugyan, ha egy hivatalnokkormány vezetné el az országot az egy év múlva tartandó előrehozott választásig, de a kártyák másképp lettek végül leosztva. Mutassa meg hát ez a kormánykoalíció, mit tud.

A szerző emberi jogi szakértő, politikai elemző

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?