Brecely megvizsgálja a D4-es/R7-es projektet

Pozsony |

<p>Szakértői csoportot állított össze Roman Brecely (Sieť) közlekedési miniszter a D4-es körgyűrű, illetve az R7-es gyorsforgalmi út megépítésére kiírt, több mint egymilliárd eurót érő tender ellenőrzésére.</p>

Ha nem találnak kivetnivalót, az új miniszter kész aláírni a szerződést a verseny győztesével, a spanyol Cintra társaság vezette Obchvat Nula konzorciummal. Robert Fico korábbi kabinetje közvetlen a választások után értékelte ki a tendert, választotta ki annak győztesét, s Ján Počiatek akkori közlekedési miniszternek a választások előtti napokban kellett volna aláírnia a szerződést. Erre viszont érthetetlen okokból nem került sor, Fico és az akkori miniszter sem adtak magyarázatot arra, miért nem írták alá a beruházást, amelyet ráadásul a korábbi kabinet már jóvá is hagyott.

A magántőke bevonásával, PPP-projekt keretén belül megvalósuló projekt így most a Sieť miniszterének asztalán hever. Brecely azt állítja, hogy a Sieť kormánytagságának nem lenne értelme, ha kritikátlanul és szó nélkül folytatnák az előző kabinet projektjeit.  „Biztosak akarunk lenni abban, hogy a projekt, amelyet az állam az adófizető állampolgárok pénzéből fog kifizetni, nem rejt aknákat. Ezért állítottam össze egy szakértői csoportot, amely a beruházást a kezdetektől fogva egészen a győztessel aláírandó szerződés kidolgozásáig átellenőrzi” – közölte sajtónyilatkozatában Brecely.
A szakértők már megkezdték munkájukat, elemzésük heteken belül el fog készülni. „A Sieť prioritása a régióknak való segítségnyújtás, ám a fővárosban uralkodó kritikus közlekedési helyzetet sem lehet figyelmen kívül hagyni. A pozsonyi körgyűrű projektjét megalapozottnak tartom, reálisan segíthet a túlzsúfolt fővárosi forgalomnak” – állítja az új közlekedési miniszter.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?