Heves összecsapások törtek ki a Kongói Köztársaság fővárosában

Brazzaville |

<p>Heves összecsapások törtek ki hétfőn a Kongói Köztársaság fővárosában, Brazzaville-ben rendőrök és ellenzéki milicisták között - közölte egy kormánytisztviselő.</p>

A helyi állami televízió közlése szerint az elnökválasztás nemrég nyilvánosságra hozott eredményét ellenzők állnak az erőszak hátterében. Hírügynökségi tudósítók fültanúi a szórványos fegyverropogásnak.    A lövések időnként sűrűbbek, majd elhalnak, később újrakezdődnek. Brazzaville déli Bacongo és Makelekele negyedéből hallatszanak - jelentették a tudósítók.    A neve elhallgatását kérve nyilatkozó kormánytisztviselő szerint a rendőrség a Nindzsák nevű milícia tagjaival csap össze.    Ez a milícia volt a legjelentősebb kormányellenes erő a Kongói Köztársaságban az 1998-99-es polgárháborúban. A szervezet 1999-ben tűzszüneti megállapodást kötött a kormánnyal, de a 2000-es években újra fegyvert fogott, és beleszólást követelt a katonai és a politikai döntésekbe. 2003-ban békemegállapodást kötöttek a felek, a milíciát pedig feloszlatták.    Az országban néhány héttel ezelőtt újraválasztották Denis Sassou-Nguesso államfőt, az elnökválasztás eredményét másfél héttel ezelőtt hozták nyilvánosságra. Sassou-Nguesso 32 éve van hatalmon, választás révén először 2002-ben, majd 2009-ben lett államfő. Egy tavaly októberben megtartott népszavazás értelmében harmadszor is indulhatott elnökválasztáson. Az ellenzék akkor a népszavazás eredményét hamisnak bélyegezte.    A Télé Congo állami televízió tájékoztatása szerint a Sassou-Nguesso újraválasztásának törvényességét megkérdőjelező ellenzékiek állnak a lövöldözés hátterében. A tévécsatorna közölte, hogy a brazzaville-i kormány rövidesen közleményt ad ki a történtekről. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?