Kassára költözik az Art Film Fest

<p>Nagy változás történik idén az Art Film Fest háza táján. A népszerű hazai filmfesztivál, melynek nevét eddig Trencséntepliccel kapcsolatban említettük, költözik.&nbsp;</p>

Idei, 24. évfolyamát már nem a fürdővárosban, hanem Kassán rendezik meg. Kassa nagyszerű helyszínnek bizonyul, megfelelő vetítőhelyekkel. Az Art Film Fest vetítéseinek június 17. és 25. között a Kasárne Kulturpark, a Kunsthalle, az Úsmev és a Slovan mozi, valamint a felújított Amfiteátrum ad otthont. Koncepciójában nem változik a fesztivál, továbbra is igényes művészfilmeket kíván bemutatni, megmaradt az összes eddigi szekciója, sőt két újjal ki is bővült. „Mindaz, ami a fesztivál eddigi évfolyamainak programjában jó és érdekes volt, az, amit a nézők megszoktak, továbbra is megmarad” – mondta a szemle tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján Peter Nágel, az Art Film Fest művészeti igazgatója. A 13 programszekcióban két új összeállítás szerepel, az egyik a Be2Can Starter. Ebbe olyan mozgóképeket soroltak be, amelyek a kontinens legelőkelőbb fesztiváljain – Velencében, Berlinben és Cannes-ban – sikerrel szerepeltek. A másik új szekcióval – mely a Variety Art Film Choice nevet kapta – a legigényesebb nézők kedvébe szeretnének járni. Ebbe a blokkba a világ egyik legnagyobb presztízsű filmes újságjának a szerkesztői és kritikusai válogatnak művészetről szóló alkotásokat. Tegnap néhány olyan filmcímet is elárultak e két szekcióból, amelyek már biztosan bekerülnek a műsorba. Lorenzo Vigas venezuelai rendező Desde Allá (Távolról) című filmje, amely a 72. Velencei Filmfesztiválon megkapta a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán díjat. Különleges művészi élményt kínál Laurie Anderson multimediális művész dokumentumfilmje, a Heart of Dog, amely szintén szerepelt a velencei mustrán. Művészettel foglalkozik a színvonalas és igényes rendezéseiről ismert Aleksandr Sokurov legújabb alkotása, a francia–német koprodukcióban készült Francofonia – Le Louvre sous l’Occupation című munkája, amely bravúros látványt nyújtva Párizsba, a Louvre kincsei közé vezet el. Az Art Film Fest azt a hagyományát is folytatni szeretné, hogy neves művész-vendégeket fogad a film világából, és munkásságuk elismeréseként ki is tünteti őket. Két név már ismert azok közül, akik megkapják a fesztivál Aranykamera és Színészmisszió díját. Az előbbit Stephen Daldry elismert brit rendező és forgatókönyvíró jön átvenni: az ő nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint A felolvasó, a Billy Elliot, Az órák vagy a Trash, amely két guberáló fiú kalandos sorsát mutatja be miután a riói nyomornegyedben egy tárcát találnak a helyi szeméttelepen. A Színészmisszió díjat a zárónapon Karel Roden cseh színész veszi át. Hogy a nyitónapon ki, kik kapnak díjat, még nem árulták el a szervezők. Viszont további neveket említettek: Kassára várják Laurie Andersont és Lorenzo Vigas rendezőt is, aki a szemle nemzetközi zsűrijének lesz a tagja. Részvételét visszajelezte Aki Kaurismäki színésznője, a finn Kati Outinen is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?