Felkészítés a kulturális rendezvények és versenyek szervezésére a nyitrai tanárképzésben

Nyitra |

<p>A nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet évtizedek óta részt vállal a hazai magyartanárok képzésében. A színvonalas pedagógusképzés két pilléren nyugszik: az adott szakterület elméleti tudásátadásán és a tudományos ismeretek szakszerű közvetítésén.&nbsp;</p>

A tanárjelölteknek tehát nem „csupán” a legújabb kutatási eredményeket kell megismerniük, vagyis pontos tárgyi tudással kell bírniuk, hanem alapos szakmódszertani és pedagógiai felkészültséggel is kell rendelkezniük, hogy az ismereteiket a megfelelő nyelven és megfelelő módon, élményszerűen tudják átadni az oktatási gyakorlatban.

A nyitrai Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet arra törekszik, hogy mindkét területtel – az elméleti és gyakorlati képzéssel – egyaránt hangsúlyosan foglalkozzon. Az intézmény a gyakorlati képzés megerősítése érdekében alakította ki az évfolyamfeladatok rendszerét, amely elsősorban a magyar szakos hallgatók gyakorlati tevékenységére irányul. Az évfolyamfeladat célja, hogy a jövendőbeli tanárok alapvető jártasságot szerezzenek a kulturális rendezvény- és versenyszervezésben, az irodalmi műsorok összeállításában, illetve betekintést nyerjenek a projektkészítés gyakorlatába. A tanárképzés során, másodévtől kezdődően tehát minden nyitrai jövendőbeli magyartanár szemeszterenként teljesít egy olyan feladatot, amely a tanórán kívüli tevékenységek szakszerű lebonyolítására készíti fel őt. Az évfolyamfeladatok megoldása közben évről évre gazdagodik a hallgatók gyakorlati tapasztalata, hiszen egyre igényesebb feladatok megoldásával néznek szembe: a járási szavalóverseny szervezésétől eljutnak az országos verseny társszervezéséig (Legere Irodalmi Verseny); az író-olvasó találkozók szervezésétől az önálló irodalmi összeállítás készítéséig, sőt előadásáig (karácsonyi ünnepség, 1848-as emlékműsor, költészet napi összeállítás); végül saját maguk vezetnek irodalmi foglalkozásokat a környékbeli iskolák tanulóinak (szavalóverseny kísérőrendezvénye, dramatikus játékok napja).

Az egyes tevékenységek megoldásában az intézet tanárai nyújtanak tutorális segítséget, azonban minden csoport önállóan szervezi meg a munkamegosztását. Az évfolyamfeladat rendszerének köszönhetően nem csupán a nem formális oktatási helyzetek gyakorlása kerül előtérbe, hanem a magyartanári feladatkörről való gondolkodás is alaposan átrendeződik, hiszen a hallgatókat arra ösztönözzük, hogy személyes érdekeltségük legyen a tanórán túli foglalkozások szervezésében.

A gyakorlatias oktatás iránt vonzódó, magyarszakot tanulni vágyó középiskolásoknak figyelmükbe ajánljuk a Közép-európai Tanulmányok Karán folyó aktív kulturális életet. Jelentkezési lapjukat március 31-éig nyújthatják be az intézménybe. Bővebb információ a kar honlapján található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?