Hétfőtől még olcsóbb lehet a jelzáloghitel

Pozsony |

<p>Hétfőtől jelentős változások várhatóak a lakáshitelekkel kapcsolatban. Március 21-én lép életbe ugyanis az ezeket szabályozó új törvény, amely elsősorban azok számára jelent jó hírt, akik a korábban felvett kölcsönüket szeretnék visszafizetni egy kedvezőbb kamatozású új hitellel.</p>

Az elmúlt hónapokban drasztikus mértékben csökkentek a hitelkamatok, így egyre többen döntenek úgy, hogy a korábban felvett kölcsönüket olcsóbbra cserélik. Eddig azonban ez sem volt olyan egyszerű, legalábbis a bankok egy részénél. Ha ugyanis az ügyfél erre nem a kamatfixáció lejártakor kerített sort, a bank a korábbi törlesztésért a visszafizetendő összeg akár 5 százalékának megfelelő büntetést számíthatott fel az ügyfélnek. Március 21-étől ez a díj maximum 1 százalékra csökken, aminek köszönhetően az ügyfelek jelentős összeget takaríthatnak meg. Ez azonban még nem minden. Mostantól minden bankot köteleznek arra, hogy az ügyfeleik évente a hitel 20 százalékának megfelelő összeget fizethessenek vissza különleges visszafizetés formájában, amiért semmilyen díjat nem számlázhatnak. Eddig ezt csak néhány pénzintézet tette lehetővé. „A korábban felvett drágább hitel kedvezőbb visszafizetésének a lehetősége és a jelenlegi alacsony hitelkamatok egyre több ügyfelet vesznek majd rá a váltásra. Jelenleg az új hitelek esetében megéri már a kamatok hosszabb időre történő fixálása is” – nyilatkozta Peter Világi, a Fincentrum elemzője. Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál ügyvezető igazgatója szerint még soha olyan olcsón nem válthattak az ügyfelek bankot, mint jelenleg. „Ezzel tisztában vannak a pénzintézetek is, és mára szinte az összes bank beindította az ezzel kapcsolatos akcióját. A számok magukért beszélnek: a hitelkamatok már az 1,5 százalékos határhoz közelítenek, amire még nem volt példa” – tette hozzá Ovčarik. „Ezúttal sem árt azonban az óvatosság” – figyelmeztet Slavomír Ruman, az Allianz jelzáloghitel hálózatának az igazgatója, aki szerint a váltás nem mindenkinek éri meg. Az új hitel kiválasztásánál nem szabad kizárólag a kamatszint alapján dönteni, hiszen a bankok gyakran ezekkel csalogatják magukhoz az ügyfeleket, miközben az ügyfelet terhelő többi díjról nem beszélnek. „Emiatt könnyen megtörténhet, hogy az alacsonyabb kamatozású új hitelért végső soron többet fizetnek, mintha meghagyták volna a korábbi kölcsönüket” – állítja Ruman. A régi hitel lecseréléséről szóló döntést azonban nem éri meg sokáig halogatni, a most életbe lépő jogszabály ugyanis több kockázattal is jár. „Ha ennek köszönhetően megugrik a hitelek iránti igény, a bankok kockázatai is nőnek, hiszen egyre több olyan ügyfél is igényel majd hitelt, akinek később problémái lehetnek a visszafizetéssel. A külföldi példák azt mutatják, hogy a bankoknak a kockázatok csökkentése érdekében idővel növelniük kellett a hitelkamatokat” – tette hozzá Világi. (vlv, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?