Minden a régiben – a szomszédoknál is

susedia

Az évkezdet hazai televíziós eseménye kétségtelenül az egykor népszerű Szomszédok visszatérése volt. Tudják, az a sorozat, amelyben Rák Viki csillaga felragyogott, s melynek egyetlen komikuma a magyar szereplők gyatra szlováktudása és az ebből fakadó félreértések sora volt.

Nos, a sorozat alkotói úgy gondolták, itt az ideje, hogy leporolják a régi sémát, s tíz év után újra László és František humoros botorkálásaival szórakoztassák a népet. A szlovák kritikák többsége azonban nem díjazta a próbálkozást, annak ellenére, hogy az első rész nézettsége rekordokat döntöget. Leginkább azt vetik a szerzők szemére, hogy nem voltak képesek semmi újjal előrukkolni, ott folytatják, ahol tíz éve abbahagyták, ami ma már nem elég.

A helyzet azonban úgy fest, hogy az alaphelyzet, amire a sorozat komikuma épül, tíz év alatt semmit nem változott: a szlovák többség ma is vajmi keveset tud az itt élő magyarokról, s nem is érdeklik különösebben. A magyar akcentus még ma is egzotikumnak számít, az pedig, hogy valaki nem beszéli tökéletesen az államnyelvet, még mindig elfogadhatatlan, vagy minimálisan nevetséges.

Még mindig kissé együgyű, vidéki népségnek látnak minket, amely el van veszve a nagyváros és a modern világ dolgaiban, s ezért a többségi nemzet iránymutatására szorul.

Hogy ehhez mekkora mértékben járultunk hozzá mi magunk, már egy másik, de semmiképp sem érdektelen kérdés. A Szomszédok alkotói mindenesetre akaratlanul is tökéletes kórképet festettek a szlovák–magyar kapcsolat helyzetéről, melynek legfőbb jellemzői az érdektelenség és az ebből eredő sztereotípiák dominanciája. Igaz, ez a helyzet inkább siralmas mint nevetséges, ahogyan az is tény, hogy egy fejlett nyugati országban sosem születhetne olyan szitkom, amely a másságot, az idegen akcentust teszi nevetség tárgyává. A Szomszédokban azonban tíz év alatt semmi változás, ahogyan nálunk sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?