Orvosai szerint legyőzte a rákot Karel Gott

<p>A mintegy négy hónapos kemoterápiás kezelést lezáró pénteki orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a nyirokcsomórák eltűnt Karel Gott testéből - közölte Aneta Stolzová, a lankadatlan népszerűségű 76 éves cseh popsztár szóvivője pénteken.</p>

"A vizsgálatok eredménye számomra hatalmas örömöt jelent, mert megerősítette bennem a reményt, hogy visszatérhetek az életbe. Természetesen most még túl kell esnem az elkerülhetetlen lábadozáson, rehabilitációkon, tehát még rendszeresen be fogok járni a kórházba az orvosokhoz. Leginkább azonban annak örülök, hogy fokozatosan elkezdhetem hangszálaim rehabilitációját is" - nyilatkozta Karel Gott a sajtónak. Megjegyezte: tudatában van annak, hogy súlyos betegségen ment keresztül, ezért ezentúl minden területen nagyon óvatosnak kell lennie.
   

A betegségét november elején nyilvánosságra hozó Karel Gott, akit tavaly már a 40. alkalommal választottak az év énekesének Csehországban, már március elején, a kemoterápiás kezelés befejezése után nyilvánosan mondott köszönetet a támogatásért a prágai Egyetemi Közkórház orvosainak és ápolóinak, valamint barátainak és rajongóinak.
   

Közölte, hogy főként a feleségétől, Ivanától és a többi családtagjától kapott támogatásnak köszönhetően sikerült megküzdenie a kemoterápia nehézségeivel.
   

Betegsége és a kezelés ellenére a töretlenül népszerű énekes november végén személyesen vette a jubileumi, immár ötvenedik alkalommal átadott díjat, amely 1964-től 1991-ig az Arany Csalogány, majd egyéves szünet után 1993-tól a Cseh Csalogány nevet viseli. A közönség hosszú percekig felállva vastapssal és éljenzéssel köszöntötte az énekest, s ugyanilyen ovációk kísérték távozását is a színpadról.
   

A 40-szeres Arany-, majd Cseh Csalogány-díjas énekes világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezt nyert el.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?