Országos blokád készül

Pozsony |

<p>Dunaszerdahelyen, Pozsonyban és Zsolnán is teljesen megbénulhat a közlekedés &ndash; legalábbis ezzel fenyegetőzik a Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS), amely újra sztrájkkészültséget hirdetett.&nbsp;</p>

A szakmai szervezet nem elő-ször használja ki a bizonytalan politikai helyzetet a saját céljaira. Június elsejéig adtak időt az UNAS vezetői az államnak, ha addig nem teljesítik a követeléseiket, az egész országra kiterjedő útzárakkal fenyegetőznek. „Ha június elejéig nem teljesítik a fuvarozók és vállalkozók követeléseit, mindent megteszünk azért, hogy teljesen leblokkoljuk minimum Pozsony, Dunaszerdahely és Zsolna forgalmát, és mindent megteszünk majd azért, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartsanak” – jelentette be tegnap Róbert Huran, az UNAS elnöke. Szerinte bármilyen kormány is alakul az elkövetkező hetekben, a követeléseikből semmit sem hajlandók feladni. A fuvarozók arra is figyelmeztettek, hogy közeledik Szlovákia uniós elnöksége, így rendkívül kellemetlen lehet a kormány számára, ha az ezzel kapcsolatos rendezvények idején blokkolnák az utakat. Az UNAS ezúttal is több követeléssel rukkolt elő. Az Európai Unió által megkövetelt minimális szintre csökkentenék és ezen a szinten fixálnák például az üzemanyagok jövedéki adóját. Lefaragnák a gépkocsiadót, 16 százalékra csökkentenék a jövedelemadót, és megszüntetnék a minimáladót is. Martin Kóňa, a közlekedési tárca szóvivője szerint a szakmai szervezettel a minisztérium képviselői már csak az új kormány megalakulása után kezdenek el tárgyalni. Az UNAS az elmúlt években szinte az összes választást kihasználta az épp hatalmon levő kormány elleni nyomásgyakorlásra. A legemlékezetesebb akciójuk 2010-ben volt, amikor az elektronikus útdíj bevezetése ellen tiltakoztak. A fuvarozók akkor több napig blokkolták az országban a fontosabb főutakat. (vlv, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?