Dúl a harc a komáromi városházán

Stubendek László
KOMÁROM |

Stubendek László polgármester december elsejei hatállyal visszahívta funkciójából egyik alpolgármesterét, Knirs Imrét (MKP). A hírt kedd este maga az érintett tette közzé Facebook-oldalán, a polgármester pedig a tegnapi testületi ülésen jelentette be hivatalosan döntését. 

Még a nyári uborkaszezonban osztotta meg közösségi oldalán Andruskó Imre képviselő, hogy értesülési szerint Stubendek László az egyik alpolgármester leváltását tervezi. A polgármester akkor határozottan cáfolta a felvetést. 
 
Az előjelek 
„Néhány héttel ezelőtt ismét rebesgetni kezdték a városban visszahívásomat, ezért rákérdeztem a polgármesternél, aki megint csak cáfolta a híreszteléseket. Mi több, a múlt héten egy új, 800 euró értékű szolgálati telefont is kiutalt nekem” – mondta lapunknak Knirs Imre. A polgármester lépése előkészítésének tekinthető viszont Horváth Attila képviselő múlt csütörtöki testületi ülésen feltett interpellációs kérdése, amelyben azt firtatta, tervez-e a polgármester változásokat, mert úgy látszik, nincs összhang a polgármester és a két alpolgármester között. Stubendek azt felelte, gondolkodik rajta, hogy csak egy alpolgármester maradna, és takarékossági szempontokat emlegetett. 
 
Gazdasági és személyes ok 
Stubendek László tegnap nem nyilatkozott az újságíróknak, helyette sajtóközleményt adott ki, döntését gazdasági és személyes okokkal indokolta. Új személyt nem jelöl a posztra, a választási ciklus végéig egy alpolgármesterrel, Keszegh Bélával (független) vezeti a várost. Gazdasági indokként a városi hivatal költségeinek lefaragását említette. Sokan kételkednek azonban abban, hogy egy éves alpolgármesteri fizetés hiányozna a város költségvetéséből, miközben egyre több pénzt kap a város a részesedési adókból, és a hivatal költségvetése is évről évre nő. A polgármester kitért a személyes okokra is. „Knirs Imrével ugyan együtt indultunk a választásokon, de az elmúlt időszakban más elképzeléseink voltak több témakörben. A vezetésnek egységesnek kell lennie, a széthúzás nem a város javát szolgálja. Knirs Imre stratégiai kérdésekben sokszor nem támogatta a hivatalt. Megnevezhetném például az új vagyongazdálkodási alapelveket, amit nem szavazott meg, és emiatt nem lettek elfogadva. Ő volt az egyetlen képviselő, aki a rég nem látott mértékű útfelújítások ellen szavazott. A Poliklinika épületével kapcsolatosan hangzatos kijelentéseket tesz, amiről nem egyeztet” – áll a nyilatkozatban. Hangsúlyozta továbbá, hogy döntésének semmilyen pártpolitikai vonatkozása nincs, és Knirs Imrével képviselőként továbbra is keresi az együttműködés lehetőségét. 
 
Az utolsó csepp a pohárban 
„Mindig kiálltam véleményem, meggyőződésem mellett, kritikát is megfogalmaztam bizonyos döntésekkel kapcsolatban, de azt soha nem a város ellen, hanem annak érdekében tettem – nyilatkozta lapunknak Knirs Imre. – Az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy nem szavaztam meg a városfejlesztési tervet, mert elhibázottnak tartom, hogy az elkerülő út nyomvonala a Holt-Vág felett vezessen. Más hozzáállással lehetett volna változtatni ezen a nyomvonalon. Tagja voltam a petíciós bizottságnak, amely több mint 6000 aláírást gyűjtött össze a Holt-Vág megmentéséért, ezeket az embereket is képviseltem, amikor a tervezet ellen szavaztam. Nem értettem egyet azzal sem, hogy egyszerre újítson fel a város 16 utat, inkább fokozatosan, de jobb minőségben kellett volna ezt a beruházást végezni. Látjuk, most is folynak a munkák, pedig 8 fok alatt nem lenne szabad aszfaltozni. Ha valamit kritizáltam, azt jobbító szándékkal tettem.” Knirs Imre foglalkozott a Klapka téren álló volt egészségügyi központ felújításának ügyével. Miután sem megyei, sem országos szinten nem volt remény arra, hogy bármelyik szerv anyagilag támogassa a felújítást, a magyar kormányhoz fordult, és ígéretet kapott arra, hogy a Kárpát-medencei magyar vonatkozású műemlékek felújítására szánt keretből jut Komáromba is. Visszautasította azt a felvetést, hogy nem egyeztetett volna a városvezetéssel. „Az épület felújítása és tartalommal való megtöltése választási programom egyik fontos pontja volt, és függetlenül attól, hogy ezután nem leszek alpolgármester, továbbra is szívügyemnek tartom megmentését” – tette hozzá. 
 
Megvolt az összhang  
Az alpolgármester visszahívásának ügye azért is furcsa, mivel Knirs Imre és Stubendek László a 2010-es, valamint 2014-es helyhatósági választásokon is együtt kampányolt, és Knirs volt Stubendek egyik legfőbb támogatója. Knirs 2010-ben és 2014-ben is független képviselőjelöltként indult az önkormányzati választáson, és csak ezt követően lépett be az MKP-ba, Stubendek viszont 2010-ben az MKP polgármesterjelöltje volt, 2014-ben viszont már függetlenként nyert. A 2016-os parlamenti választások előtt teljes mellszélességgel kiállt az MKP színeiben indult Knirs jelölése mellett, az idei megyei választásokon viszont már egymás konkurensei voltak. Stubendek a függetlenek alkotta Fecske csapat tagjaként 19 szavazattal előzte meg Knirset, és az utolsó befutó helyen bejutott a Nyitra megyei testületbe, míg az MKP-s Knirs éppen a csík alatt maradt. 
 
Megszólalt az MKP 
Knirsnek az MKP városi szervezetében sincs kellő támogatottsága, a megyei jelöltlistára a kolozsnémai szervezet javaslatára került. A felső pártvezetés viszont kiáll mellette, az MKP sajtóosztálya által tegnap kiadott állásfoglalás szerint a megyei választásokon Knirs Imre az MKP komáromi vezetésének szisztematikus aknamunkája ellenére nagyon jól teljesített, csak 19 szavazattal maradt le a regnáló polgármester mögött. „A kicsinyes, személyeskedő bosszú nem váratott sokáig magára. A Magyar Közösség Pártja elítéli a közigazgatási intézményekben végzett politikai tisztogatásokat, és felszólítja Stubendek László polgármestert, döntéseinél ne gazdasági érdekcsoportok, hanem az őt megválasztó polgárok érdekeit tartsa szem előtt” – áll a nyilatkozatban. 
 
A közösségi oldalon is folyik a találgatás, kik és milyen érdekek állhatnak Stubendek László döntése mögött. Egyes felvetések szerint a másik alpolgármester, illetve gazdasági érdekcsoportok befolyása alá került. Az egyik regionális lap főszerkesztője pedig már azt is tudni véli, hogy év elején Stubendek lemond polgármesteri tisztségéről, utat nyitva Keszegh Béla alpolgármester előtt. Ezt szerettük volna megkérdezni Stubendek Lászlótól is, de írásban elküldött kérdéseinkre a sajtónyilatkozattal válaszolt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?