A nőnap a nemi sztereotípiák lerombolásáról is szól

Pozsony |

<p>A nemzetközi nőnap, melyet világszerte március 8-án ünnepelnek, ma már nem merülhet ki abban, hogy egy virágcsokorral lepjük meg hölgyismerőseinket. Ezen a napon emlékeztetni kell mindenkit a férfiak és nők közötti egyenlőségre, és tenni is érte - jelentette ki Marian Mesároš, a Szlovák Nemzeti Emberi Jogi Központ &nbsp;(SNSĽP) &nbsp;ügyvezető igazgatója.&nbsp;</p>

A SNSĽP ezért támogat minden olyan kezdeményezést, amely a nemi sztereotípiák leépítését célozza meg, vagy cselekvésre buzdítja a férfiakat, hogy tegyenek ők is a nők egyenjogúsításáért.  Mesároš kiemelte az ENSZ Planet 50-50 by 2030: Step It Up for Gender Equality kampányát, amely a férfiak és nők egyenjogúságának megerősítését tűzte ki célul, felszólítva az egyes kormányokat, hogy konkrét lépéseket tegyenek  az ügy érdekében. Mesároš hozzátette: azt várja, hogy a kérdést az újonnan alakuló szlovák kormány is porioritásként fogja kezelni. Miért éppen március 8-án ünnepeljük a nőnapot? Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. A nemzetközi munkásmozgalom fejlődésével a nők emancipációjának kérdése is egyre inkább előtérbe került: 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van. Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben. 1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot, február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva. A II. Internacionálé VIII. kongresszusán 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközileg is nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot. 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a. A nemzetközi nőnapot 1975-től az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. (TASR, wikipedia) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?