Hillary Clinton e-mail-szerverének biztonsági naplói nem utalnak külső behatolásra

<p>Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton e-mail-szerverének, amelyet még külügyminiszterként használt levelezésre, biztonsági naplói nem utalnak külső behatolásra - számolt be helyi idő szerint csütörtökön a korábbi first lady egyik tanácsadójára hivatkozva a The New York Times amerikai lap.</p>

Clinton heves bírálatok kereszttüzébe került, miután tavaly márciusban kiderült, hogy a diplomáciai tárca vezetőjeként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszeren, hanem exelnök férjével közös saját szerverén keresztül bonyolította kommunikációját. A demokrata elnökjelölt kampányának sokat ártott a levelezése körül kirobbant botrány.     A volt külügyminiszter korábbi nyilatkozataiban elnézést kért a történtekért, de kifejtette, semmi rosszat nem tett és az amerikai kormány ezt igazolni fogja.    Bryan Pagliano, a demokrata politikus egykori tanácsadója, aki az egykori külügyminiszter e-mail-szerverét felállította és működtette, az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) korábban átadta a biztonsági naplókat, amelyek elmondása és a szövetségi nyomozáshoz közel álló források szerint nem utalnak arra, hogy feltörték volna a levelezést.    A biztonsági naplók megmutatják, ki és mikor fért hozzá a szerverhez, a naplózást azonban egy kifinomultabb hackertámadás kikerülheti.    A külügyminisztérium korábban közölte, Clinton több mint kétezer e-mailje tartalmaz olyan bizalmas információt, amely kiszivárgása árthat az amerikai nemzetbiztonságnak.     Az amerikai kormány tiltja az ilyen típusú adatoknak a kormányzati csatornákon kívüli továbbítását vagy tárolását, és a tilalom megsértése esetén vizsgálatot indít. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?