Terhes lett a barátnője, megölte és felgyújtotta

<p>Nem akart apa lenni a németországi fiatalember, ezért brutálisan megölte terhes barátnőjét. A bíróság viszonylag enyhe büntetést szabott ki - írja a <a href="http://24.hu/kulfold/2016/02/22/terhes-lett-a-baratnoje-megolte-es-felg…;

Egészen döbbenetes bűncselekmény ügyét tárgyalta egy németországi bíróság az Independent szerint. Eren Toben 19 éves barátnője, Maria Peiner terhes lett, ezért a fiatal férfi úgy döntött, megöli a lányt.

Egy haverjával kicsalogatták Berlin mellé a nyolchónapos terhes lányt azzal, hogy babaruhát venni mennek, majd a 20 éves férfi fejbeverte egy fadarabbal a lányt. Miután megszurkálta egy késsel, benzint locsolt rá és felgyújtotta. A bíróság szerint fél perccel felgyújtása után is magánál lehetett még az áldozat.

Toben eldobta a kést, ezt később megtalálták az ujjlenyomatával együtt. A vádlott azzal indokolta később a tettét, hogy nem akart apa lenni, ezért gyilkolt. “Számára a bűncselekmény megoldást jelentett. Egy szabad, boldog életet akart, ami felett irányítással rendelkezik” – mondta Regina Alex bírónő.

A brutális tett ellenére nem kapott se Toben, se bűntársa, Daniel Pueller súlyos büntetést: 14 év börtönre ítélték őket. Az ítélethozatal után a lány testvére azt mondta, reméli, a családjuk végre békét lel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?