Visszautasították Harabin indítványát

Pozsony |

<p>A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) visszautasította Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének tavaly szeptemberi indítványát, melyben utódját, Daniela Švecovát hatósági jogkörrel való visszaéléssel gyanúsította meg.&nbsp;</p>

Az indítványt Harabin a főügyésznek, Jaromír Čižnárnak címezte, ő azonban a NAKA-nak továbbította. A nyomozó hatóság nem lát indokot büntető eljárás indítására, ezért az indítványt elutasították. Hartabin a Sme napilap értesülése szerint múlt héten fel is jelentette Švecovát, valamint kollégáját, Juraj Klimentet is. Švecová azzal, hogy feloszlatta a Harabin által vezetett bírói tanácsot, majd őt magát Juraj Kliment tanácsába osztotta be, megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét - áll a feljelentésben, melyet Harabin személyesen Jaromír Čižnár főügyésznek nyújtott át.  Kliment egyébként Harabin fő kritikusai közé tartozik. A volt főbíró 100 ezer eurós kártérítést követel, és egy fegyelmi eljárás keretében Švecová mentális állapotát is kivizsgáltatná. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?