Több mint 24 óra videojáték után meghalt egy tajvani férfi

Tajpej |

<p>Több mint 24 óra folyamatos videojáték után meghalt egy Csen nevű férfi egy tajvani internetkávézóban.</p>

Az első vizsgálatok alapján valószínűleg szívmegállás okozhatta a játékos halálát.    A kávézó egyik munkatársa szerint a Csen nevű 58 éves férfi késő este tért be a presszóba a múlt hét egyik napján és még másnap este is ott volt. Törzsvendégnek számított, gyakran játszott végig 24 órát, szinte mindig olyan videojátékokkal, amelyekben harcolni kellett.    "Másnap késő este vettük észre, hogy fekszik, azt hittük, pihen. Nem akartuk fölkelteni, de már túllépte a 24 órát, amit kifizetett" - magyarázta az alkalmazott.    Reggel azonban, amikor Csen már 36 órája tartózkodott a kávézóban, egy munkatárs odament hozzá, de Csen teste már kihűlt. A mentő csak a halált tudta megállapítani.    "Csen mellett ott volt a többi vendég, ám mindenki azt gondolta, alszik. Akik egész napokat töltenek játékkal, gyakran pihennek egy-egy órát így" - magyarázta az alkalmazott.    A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok alapján szívroham vagy más szívprobléma okozhatta a halált.    Tavaly augusztusban egy 37 éves nő vesztette életét egy tajvani internetkávézóban videojáték közben.     A sziget internetkávézóiban általában ágy és zuhanyzó is van, ételt-italt lehet rendelni, vagyis a vendégek szinte beköltöznek a presszóba a játék idejére.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?