OECD: az államnak több pénzt kellene fordítania az oktatásra

Pozsony |

<p>Szlovákiának több anyagi forrást kellene fektetnie az oktatásba, elsőroban ami az óvodai nevelést, illetve a tanárok és az iskolaigazgatók bérezését illeti. Az óvodák támogatását az államnak kellene magára vállania a községek helyett. Ez a konklúziója a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azon két tanulmányának, melynek eredményeit pénteken ismertették Pozsonyban.</p>

A szakértők ugyanakkor pozitívan értékelték a normatív finanszírozási rendszert annak átláthatósága miatt. Ez a rendszer ráadásul magas fokú gazdasági autonómiát biztosít az egyes iskolák számára, és többek között ennek köszönhető, hogy az iskolák nagyfokú önállóságot élveznek a tanerő szelektálása és továbbképzése terén is  - áll az értékelésben.  Az OECD ugyanakkor változtatásokat szorgalmaz a pedagógusképzés területén. A szakvélemények szerint nagyobb szelekcióra és több gyakorlati oktatásra lenne szükség az egyetemeken. Az OECD pozitívan értékelte, hogy a középiskolások között magas a szakközépiskolákban tanuló diákok aránya. Felhívták ugyanakkor a figyelmet: ezekben az intézményekben is a gyakorlati oktatásra kell helyezni a hangsúlyt, és közvetlenül az üzemekben vagy az egyes vállaltoknál tartani a képzéseket.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?