Célfotó előtt

<p>Megjelentek a választások előtti utolsó, nyilvánosság számára készített közvélemény-kutatások. Sokkal okosabbak nem lettünk, a helyzet továbbra is több mint lehangoló.</p>

Világosan kirajzolódik a mérésekből, hogy a Smernél korai volt az öröm, korán jött a finis: a menekültslágerrel maximumra járatták a gépezetet, majd a téma kicsépelése után leengedett a párt. Még ha csak ugyanoda is esett vissza, ahol tavaly nyáron, a migránskonjunktúra előtt járt, a trend, a visszaesés ténye egy pártnak sem tesz jót a kampányfinisben. Olyan alaphangulatot teremt ugyanis, hogy a Smer kifulladt, ráadásul az utóbbi hetek hazai témái mind Ficóéknak voltak kellemetlenek. S úgy tűnik, a Matovič-féle kalanddal is fordított hatást értek el.

A Smer 35%-a mindenképpen koalíciós kormányzást vetít előre, ráadásul, ha elég sok kis, az 5%-os küszöb környékén táncoló párt pottyan be a parlamentbe, akkor az is előfordulhat, hogy Ficóéknak egy koalíciós partner nem is lesz elég. Ezzel valószínűleg csak rémálmaikban számoltak a kormánypárt székházában, ugyanakkor ettől még tény: továbbra sem látni olyan kormánykonstrukciót, még csak a politikai sci-fi szintjén sem, amelyből kihagyható lenne a Smer.

Merthogy ott van az SNS, amelyről egy éve e sorok szerzője azt feltételezte, hogy a választások közeledtével ki fog merülni, ám valljuk be: sajnos nem ez történt. A slotátlanított, teljesen kiszámíthatatlan nacionalisták stabilan bejutásra állnak, sőt, többször az első háromba is beértek. Nem véletlenül fektettek a feltámasztásukba Ficóék annyi energiát: Danko és társasága a biztosítéka annak, hogy a Smert nem lehet majd megkerülni. Szerencsére a többi Smer-fiókszervezet vagy annak tűnő társaság (TIP, SDKÚ, SKOK, MKDSZ) mélyen az 5%-os szint alatt teljesít, választási eredményük pedig várhatóan a felmérésekből kiolvashatónál is gyengébb lesz.

Míg a kutatások alapján Matovičék túlélik március 5-ét, ez az MKP-ról egyáltalán nem állítható ilyen biztonsággal. Sőt: a 3,5–5,1% közötti adatok azt jelzik, hogy roppant hatásos mozgósítás és a vártnál lényegesen alacsonyabb országos részvétel szükséges ahhoz, hogy ne kelljen harmadszor is százezer magyar szavazatot kukába dobni. Lehet az MKP-t szeretni vagy nem szeretni, egy biztos: ennyi kárba veszett szavazattal ismét a kelleténél gyengébb lenne a magyar érdekképviselet. Mindez pedig ismét csak a Smernek kedvezne…

Végezetül halk reményünket fejezzük ki, hogy Matovič és Hlina után nem kerül be a parlamentbe egy újabb önjelölt „egyszerű ember”, és Boris Kollár családja végül a törvényhozáson kívül reked. A Sme rodina elnevezésű valaminek mért 4% ugyanakkor intő jel az úgynevezett standard politikusok és pártok számára: a kínálat széles, és emellett annyira sekélyes, hogy percpártokat kreáló politikai bohócok is komolyan labdába rúghatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?