Borozó és kávézó nyílhat a galántai kastély pincéjében

Galánta |

<p>Évek óta húzódik a neogótikus kastély alagsorának bérbeadása. Lenčéš Hajnalka helyi vállalkozó vinotékát nyitott volna a pincében, de visszalépett a szerződéstől. Most az In-Golf vállalat érdeklődik a helyiség iránt. A város pályázatot írt ki.</p>

Lenčéš Hajnalka 2012-ben kérvényezte a városi hivatalban a kastély néhány pincehelyiségének bérletét. A képviselő-testület akkor nem döntött az ügyben. 2014 nyarán pályázatot hirdettek, ami alapján Lenčéš kapta meg a bérleti jogot. Mivel a rendőrség nyomozott a galántai neogótikus kastély tervezett felújításának ügyében, elhúzódott a vinotéka kialakítása, és a vállalkozó visszalépett a szerződéstől. A januári plénumon újra foglalkoztak a témával. „A város vezetése nem tud egyezségre jutni. Nem látom a stabilitást, ami nélkül nem merek fektetni” – mondta Lenčéš Hajnalka. Hozzátette a legelső tárgyalások alkalmával ígéretet kapott, hogy a város támogatja az átépítést, de ez nem valósult meg. A város most új pályázatot írt ki. Az In-Golf vállalat jelezte, 15 évre venné bérbe az alagsori és a földszinti helyiségeket. A földszinten kávézót, az alagsorban borozót nyitnának. Évi 40 eurót fizetnének négyzetméterenként, a rekonstrukció ideje alatt ez az összeg a felére csökkenne. František Gaulieder képviselő a plénumon azt javasolta, az árat emeljék négyzetméterenként 60 euróra, a bérleti szerződés pedig szóljon öt évre. A képviselők nem fogadták el a javaslatot. Pályázni március 7-ig lehet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?