Sokan akarnak katonásdit játszani

Pozsony |

<p>Beindította a védelmi tárca az önkéntes katonai szolgálatra jelentkező személyek regisztrációját; a kiképzést idén 150 ember abszolválhatja, március elején fogják kiválasztani a legalkalmasabb jelölteket.</p>

Januártól hatályos a törvény, mely önkéntes alapon ismételten bevezette az önkéntes katonai szolgálatot. A programba idén legfeljebb 150 embert vesznek fel, ők 12 hetes kiképzést abszolválnak, s akik ezen sikeresen átesnek, azok a hadsereg tartalékosaivá válnak, bevetésükhöz a kormány beleegyezésére lesz szükség. Ezeket a tartalékosokat főleg természeti katasztrófák során hívhatják be szolgálatba, hogy segítsenek a hadseregnek az életmentés vagy a kárelhárítás során.

A minisztérium szerint hatalmas az érdeklődés a szolgálat iránt, több száz jelentkezőt tartanak számon. Miután a témával lapunkban is többször foglalkoztunk, több olvasónk is felkereste szerkesztőségünket, hogy érdeklődjön az önkéntes szolgálat feltételeiről. „Mikor 18 éves lettem, már törölték a sorkatonai szolgálatot, s már nem volt lehetőség abszolválni a kiképzést, pedig akartam. Semmi különösebb motivációm nincs, egyszerűen csak ki akarom próbálni, milyen az igazi katonai kiképzés” – mondta lapunknak neve elhallgatását kérve egyik olvasónk.

Bár az önkéntes katonai szolgálat abszolválására már év elejétől van lehetőség, a védelmi tárca csak ezekben a napokban indította el a regisztrációt. Az érdeklődők a jelentkezési íveket a védelmi tárca honlapján, a www.mosr.sk/dvp oldalon találják meg. Az íveket kinyomtathatják, s kitöltve postán elküldhetik a hadsereg valamelyik toborzóközpontjának címére, vagy elektronikus formában a központok e-mail címére, esetleg személyesen is jelentkezhetnek a toborzóközpontok valamelyikében. Ilyen központ minden kerületi székhelyen van, a pontos címeket szintén a tárca honlapján találják meg.

A védelmi minisztérium március elején fogja megszólítani a jelentkezőket, mindegyikük orvosi kivizsgáláson vesz részt és tájékoztatást kap a további lépésekről. A kiképzés kezdetének pontos időpontja egyelőre nem ismert. Amit viszont tudni lehet, hogy a szolgálatért összesen 375 eurót kap minden önkéntes, az állam kifizeti erre az időszakra a szociális és az egészségügyi járulékaikat, valamint fedezi a kosztot és a szállást is. A kiválasztott önkéntesek a hadsereg turócszentmártoni kiképzőtáborában vesznek részt a katonai alapképzésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?