Fico nem emeli a nővérek bérét

<p>Robert Fico nem lát okot arra, hogy növelje azon nővérek bérét, akik felmondtak. A nővérek jelezték, hajlandóak visszatérni a kórházakba, ha garantálják nekik, hogy a törvényben előírtnál magasabb fizetést kapnak.</p>

A magasabb bérigényt már korábban is jelezték a nővérek. A kormányfő szerint azonban a béremelést nem lehet megvalósítani, sőt, mint állásfoglalásában írja, egyes szakemberek szerint egy ilyen lépés alkotmányellenes is lehet. A kormányfő csak olyan fizetésemelést tud garantálni, amelyet a már említett törvény is biztosít a nővéreknek. „Ezen feltételek mentén tárgyalhatnak a nővérek a kórházigazgatókkal, de csak a hatályos törvények és a kollektív szerződések szellemében” – mondta a kormányfő.

A nővérek szakszervezeti vezetői kilátásba helyezték, hogy hétfőn egységes szerződésmintákat nyújtanak be az egyes kórházigazgatóknak. A felmondott nővérek egyszerre térnének vissza a kórházakba, ha sikerülne megegyezni alkalmazásuk feltételeiről.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?