A tiltakozások haszna

<p>Teljes gőzzel zakatol a Smer kampánya, Robert Fico minden napra tartogat valamilyen &bdquo;akciót&rdquo;, ha nem a gázdíj egy részének visszaadását jelenti be, akkor éppen postára viszi a leveleket az első &bdquo;szerencséseknek&rdquo;, akik megtudják, hány eurót kapnak vissza a tavaly befizetett gázárból.</p>

Ha már „gáz” naponta kétszer sajtótájékoztatót tartani a gázdíjról, akkor Fico bejelenti, hogy 80 millió eurót adnak az óvodák kapacitásának bővítésére. És ha már a 80 milliós összeg belengetése sem köti le az újságírók figyelmét, akkor mindig kéznél vannak a menekültek, akikkel akkor is lehet riogatni, ha nincsenek az országban – amit ugye Ficónak köszönhetünk, mert ha ő nem lenne, akkor az unió által ránk erőltetett rengeteg muzulmán menekült a köztereinken erőszakolná lányainkat, asszonyainkat. Ha csak a Smert és Ficót hallgatjuk, úgy tűnik, az országban minden rendben van, és csak azért van minden rendben, mert Fico és a Smer kezében van a kormányrúd. 

Mintha két külön világ létezne Szlovákiában, az egyik a rózsaszín buborékban élő Fico világa, ahová nemcsak a menekültek nem tudnak „betörni”, hanem a másik világ, a sztrájkoló pedagógusok és a felmondással tiltakozó nővérek hangja sem hallatszik be. Mert a köztereinket nem a menekültek foglalták el – és nem is foglalták volna el akkor sem, ha a „bátor” Fico nem küzdene olyan hősiesen ellenük –. hanem a béremelést követelő tanárok és az egészségügyi nővérek. Ám a kormányfő a feszes kampányprogramjába nem tud beiktatni még egy rövid találkozót sem, sem a pedagógusokkal, sem a nővérekkel. 

A tiltakozások valószínűleg nem hozzák meg azt az eredményt, amit a szervezők várnak, nem emeli jelentősen a szaktárca a pedagógusok fizetését, és a nővérek követeléseinek sem engednek, sem most, és várhatóan a választások után sem, ha Fico kerül újra hatalomra. A nővérek esetében nyilvánvalóan arra játszik a kormány, hogy abban a néhány kórházban, ahol valóban komoly gondot okoz a távozó nővérek hiánya, valahogyan átvészelik azt a néhány hetet, esetleg hónapot, amíg pótolni tudják őket. A betegek meg mindent kibírnak, mert nincs más választásuk – esetleg panaszkodhatnak egymásnak. A pedagógusok néhány napig még kitarthatnak, de az már látszik, hogy nem sikerül olyan, valóban országos mértékű sztrájkot kirobbantaniuk, amely meghátrálásra kényszerítené a Smert. 
Ennek ellenére köszönetet kell mondanunk a pedagógusoknak és a nővéreknek, mert képesek és merik láttatni a valós szlovákiai viszonyokat, azokat, amelyek között az ország lakosságának többsége él. 
Sikerült megmutatniuk, hogy vannak sokkal súlyosabb problémáink is, mint a nem létező szlovákiai „menekültprobléma”, amellyel Fico riogat, és rámutattak arra is, hogy a kormány jól elvan saját kis rózsaszín buborékjában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?