Így jó Poórul járni

<p>Figyelve a két Fico-kormány ténykedését, empirikus, általános érvényű felfedezéseket lehet tenni: például a ciklus végével Vladimír Poór&nbsp;cégének jókora támogatást oszt ki a kormány az uniós pénzekből.&nbsp;</p>

Meglehet, a Smer ezzel a „roppant kifinomult“ módszerrel akarja eloszlatni a gyanút, hogy a nagyvállalkozó nemcsak a párt egyik szponzora, hanem egyik részvényese is. 
 2010-ben a Fico-kormány uniós támogatást adott a CellQos Rt. alkalmazottainak továbbképzésére - a cég felügyelő és igazgatótanácsában Poór egész családja benne van. Ján Kováč, a Trend hetilap újságírója 2014-ben írt erről, és a „mesés ajándékot“ Veronika Remišová publicista elevenítette fel a múlt héten. A Fico-kormány annyira bőkezű volt, hogy Poór cégének minden alkalmazottját 17 ezer euróból lehetett kiokosítani. 

A cég az évi bevétele nem érte el a beletömött uniós támogatás nagyságát. A CellQos azóta megtáltosodott és számítógépes szolgáltatásokat nyújt Poór egész cégcsoportjának. De nemcsak annak, hanem például a diószegi Danubius Főiskolának is. 

Ez az a főiskola, ahol Poór megszerezte a kisdoktoriját (PhDr.), miután sikeresen megvédte szakdolgozatát, melynek címe: A vezér személyisége - helye és küldetése a modern politikai rendszerben. Noha akadémiai körökben legendák keringenek arról, micsoda szigorú feltételeket szabott hallgatóinak a diószegi főiskola, Juraj Draxler oktatási miniszter tavaly mégis megvonta tőle a doktoranduszképzésre vonatkozó akkreditációt. 

Mint Veronika Remišová kiderítette, éppen ez az iskola, amelyen az alacsony színvonal miatt nem lehet PhD titulust szerezni, 4,4 millió euró uniós támogatást kap az államtól „tudományos kutatócsoportjai“ számára. Egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy kaphat milliókat egy főiskola a (nem létező) kutatócsoportjai számára, amely elveszítette doktoranduszképzési akkreditációját. Csakis úgy, ha a támogatást végül az erre specializált CellQos cég nyeli el. 

Robert Fico nemrég azt mondta, elismeri, alsóbb szinteken létezhet korrupció, de állami szinten ott aztán nem, mert „nem tudnak felhozni ellenünk semmit, csak „a CT-botrányt meg a teta Ankát“. Teta Anka az állami Általános Egészségbiztosító távozni kényszerülő igazgatójának, Marcel Forainak a nagynénje. 71 évesen kezdett vállalkozni, 7 virágzó cége volt, és unokaöccse pompás állami szerződéseket kötött velük. 

Az SaS ebben a kormányzati ciklusban szorgalmasan feljegyzi a kormány botrányait - kisebbeket, nagyobbakat, és az ilyeneket is, mint a diószegi tudományos kutatócsoportok támogatása. Richard Sulík pártelnök összegzése szerint január közepén 152 botránynál jártak. Hát, ha kritikus szemmel alaposan megvizsgáljuk a listát, arra jutunk, hogy úgy ötöt ki lehetne húzni belőle - és úgy tízet hozzáírni. És majdnem minden nap hoz egy újat. 

Az igazán szép az lenne, ha végül PhDr. Vladimír Poór a nagydoktoriját (PhD) is megszerezhetné a diószegi főiskolán, munkájának címe pedig az lenne: A vezér személyisége - helye és küldetése a korrupciós rendszerben, amelyben én is megtaláltam a számításaimat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?