Ostrom

<p>Bevett szokás, hogy vészhelyzetben a politikusok a velük szemben kritikus médiákat veszik&nbsp;ostrom&nbsp;alá, ahelyett, hogy tényekkel cáfolnák az őket ért kritikát.&nbsp;</p>

Ezt tette Vladimír Mečiar, aki miniszterelnökként mindent megtett azért, hogy elhallgattassa a kényelmetlen médiákat, s ezt teszi Robert Fico, aki egyszerűen nem kommunikál azokkal, akik nem a szája íze szerint írnak. Ebbe a sorba állt most be Berényi József az Új Szó ellen intézett kirohanásával.  Pedig magyaráznivalója lenne bőven. Az ugyanis, hogy milyen módon választják ki és támogatják az ún. nemzeti jelentőségű intézményeket, s hogy némelyikük kötődik az MKP-hoz, számos kérdést felvet. Egy független médiumnak - márpedig az Új Szó annak tekinti magát - pedig kérdeznie kell. Ahogy ezt megtettük az elmúlt napokban is, amikor a Híd számára kellemetlen információkról volt szó - az ittas vezetésen kapott képviselőjelölt, és a Smer-féle egészségügyi maffiához veszélyesen közel álló kassai Híd-politikus kapcsán. Biztos, hogy ez nem tetszett az érintett feleknek, de mi nem is azért vagyunk, hogy a politikusok szeressenek minket. 
Jó lenne, ha ezt Berényi is tudatosítaná. Ahogyan azt is, mennyire fontos egy közösség számára, hogy legyenek független és kritikus médiái. 
A független és kritikus médiák ugyanis elengedhetetlenek ahhoz, hogy a közösség tagjai is képesek legyenek függetlenül és kritikusan gondolkodni, nem pedig egy az egyben átvenni a politikusok által eléjük tárt képet. Legyen szó akár a Hídról, akár az MKP-ról. Csak az önállóan gondolkodni tudó emberek képesek arra, hogy kiálljanak a jogaikért a hatalommal szemben. Azt pedig nem kell magyarázni, hogy egy kisebbség szempontjából ez miért kulcsfontosságú. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?