Rossz hét

<p>Rossz hetet zár a Híd &ndash; kedden az ittasan vezető képviselőjelöltjéről szóló hír járta be a médiát, csütörtökön meg egy másik jelöltjéről kiderült: veszélyesen közel áll a Smer-féle kassai egészségügyi maffiához. Kellemetlen, kiváltképp így, a kampány kellős közepén. Érthető hát a pártelnök haragja, kevésbé a reakciói.</p>

Jobb családban is előfordul, hogy egy-egy tékozló fiú rossz fát tesz a tűzre. Az is igaz, hogy egy párt nem világíthatja át egészen a felmenőkig mind a százötven képviselőjelöltjét, (bár az lenne a kívánatos, ha a pártok csak olyan személyeket indítanának a választásokon, akikért a kezüket is tűzbe tennék). Ezt azonban erényként felhozni olyan esetben, ha valaki gyanúba keveredik, enyhén szólva aggályos. Ha valamelyik jelölttel szemben kérdések merülnek fel, a pártnak el kellene kezdenie érdeklődni. Ha ezt nem teszi meg, hogyan tudja szavatolni a választóknak, hogy jelöltjei tisztességes emberek? Az egészségügyben uralkodó állapotok s a gigászi korrupció, amely évente milliókat húz ki az ágazatból, mára olyan problémává duzzadt, hogy egy magára valamit is adó pártnak mindent meg kellene tennie azért, hogy a nevét még csak kapcsolatba se hozhassák ezzel.

Hasonlóképpen érthetetlen a Híd reakciója az ittas vezetésen kapott politikusára is. Az illem azt diktálná, hogy ilyen esetben a párt azonnal törölje az illetőt a jelöltlistáról. Hogyan akarhat valaki a törvényhozás tagja lenni, miközben jómaga törvényt sért? Hogy beismerte a hibáját és bocsánatot kért? Ez ugyan nemes gesztus, ám egy parlamenti képviselőjelölttől egyszerűen nem elég. Egy ilyen kaliberű bakinak azonnal diszkvalifikálnia kellene bárkit a parlamenti választásokon való részvételből. Szóljon valaki, ha ez már nem így van, de egy ország törvényhozó testületének a legkiválóbb személyekből kellene összeállnia, akik erkölcsi téren feddhetetlenek. Tényleg komplett naivitás elvárni a pártoktól, hogy ennek legalább a látszatát próbálják kelteni?

Közben az egészségügyi üzletei miatt megszellőztetett kassai jelölt „önként” visszalépett. Hogy „semmilyen módon ne ártson a pártnak”. A Hídban pedig úgy érezhetik, hátradőlhetnek, mert a probléma elegánsan megoldódott. Ez a történet azonban – az ittas vezetésen kapott jelölt mellet – vethet némi árnyékot a pártra, melynek kampányában egyébként a korrupció elleni harc kiemelt helyen szerepel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?