Pozsony "védelmi pénzt" fizet a Sýkora-klán egyik maffiózójának

Pozsony |

<p>A főváros már kilenc éve fizet egy biztonsági szolgálatnak, melyet František Borbély, a pozsonyi Sýkora-klán egyik főnöke alapított - mutatott rá Grendel Gábor városi képviselő.&nbsp;</p>

Borbélyt hét évre ítélték bűnszervezet alapítása és támogatása, valamint kábítószerrel összefüggő bűncselekmény és zsarolás miatt. Borbély cégei játéktermeket, éttermeket, sörözőket és kávézókat működtetnek. A maffiavezér alapított egy detektív- és biztonsági szolgálatot is, melynek egészen 2008 februárjáig a társtulajdonosa volt. A céget a mai napig Borbélyhoz közel álló személyek irányítják - hangsúlyozta Grendel. A biztonsági szolgálattal még 2007-ben kötött négy éves szerződést az akkori polgármester, Andrej Ďurkovský, melyet aztán többször is meghosszabbítottak, utoljára 2013-ban. Ekkor már nem egy évre, hanem az új szerződés megkötéséig. Az új szerződést a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési pályázat nyertesével kötötték volna. Csakhogy a magisztrátuson semmilyen pályázatot nem hirdettek meg - hívta fel a figyelmet Grendel. A polgármester ekkor Milan Ftáčnik volt.  A biztosító szolgálat jelenleg három épületet őriz, legalábbis elvileg, havi 8000 euróért. Grendel elmondása szerint az épületek elhagyatottak, biztonsági őröket még a közelben sem látni, és felirat sem jelzi, hogy valaki őrizné ezeket.  Grandel Gábor a februári testületi ülésen felkéri Ivo Nesrovnal polgármestert, hogy bontsa fel a szerződést az ominózus céggel. Egyben feljelentést tesz a Közbeszerzési Hivatalnál. A szerződés többszöri meghosszabbítása szerinte törvényellenes volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?