Kezdődik a csatornázás Királyhelmecen

Királyhelmec |

<div>Idén elkezdődhet a város egész területének csatornázása, a munkálatok két évig tartanak. A fejlesztésről Pataky Károly polgármester már a tavalyi lakossági fórumon is beszélt, de konkrétumokról akkor nem nagyon tudott beszámolni.&nbsp;</div>

Mivel hosszú ideje komoly problémákat okoz az, hogy a csatornahálózat csupán a település alig harmadán épült ki, a megoldást a korábbi városvezetők is szerették volna megtalálni. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a meglévő rendszer sem működik zavartalanul, javítására és karbantartására gyakran kell pénzt költeni. A több millió eurós beruházás költségeit azonban a város nem tudná önállóan fedezni, ezért örömmel fogadták azt a javaslatot, hogy a fejlesztést – európai uniós támogatásból – a Kelet-szlovákiai Vízgazdálkodási Vállalat (Východoslovenská vodárenská spoločnosť) végezze el. Pataky Károly lapunknak elmondta, a cég vezetése úgy tájékoztatta őt, hogy több korábbi sikertelen kísérlet után végre sikerült pénzt szerezni a beruházásra, s mivel a város nincs a pályázók között, az ötszázalékos önrészt sem kell állnia. A közbeszerzési eljárás lezárult, és ha minden a tervek szerint halad, a városnak az építési területet ez év első felében át kell adnia. A fejlesztés megvalósítása két évig tart. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, az építési munkálatokat – a város adottságai miatt – körültekintően kell megszervezni, és egyszerre csak kisebb területeken lehet felbontani az útburkolatot. A csatornahálózat ugyanis épp a városnak azon a részén hiányzik, ahol szűk, egyébként is nehezen járható utcák vannak, illetve a hálózat bővítését a legforgalmasabb részen, a Fő utca egyes szakaszain is el kell végezni. A munkálatok idejére a városvezetés a lakosok illetve a településen közlekedők türelmét és megértését kéri, mivel ebben az időszakban komoly fennakadások lesznek a közlekedésben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?