Csúcstartó: Messi ötödször aranylabdás

<p>Lionel Messi megjavította saját rekordját. Még soha senki sem nyert öt Aranylabdát. Egy ismeretlen brazil csatáré a Puskás-díj.&nbsp;</p>

Két év „kihagyás” után újra Lionel Messi lett a világ legjobb focistája – döntöttek a szövetségi kapitányok és csapatkapitányok, valamint az újságírók. A tavalyi teljesítmények alapján sejteni lehetett, hogy ismét a Barca csatára lesz a győztes, erre utalt az is, hogy a katalán klub Facebook-oldala egész nap ontotta az Aranylabda-gálával kapcsolatos posztokat, míg a Real oldalán nem lehetett erre utaló jelt találni. 

Az FC Barcelona argentin csatára ötödször vehette át az Aranylabdát, ebből negyedszer nyerte meg, mióta a FIFA átvette a díj kiosztását a France Footballtól (első Aranylabdáját 2009-ben szerezte, akkor ez még „csak” a francia szaklap díja volt, igaz, abban az évben a FIFA Év labdarúgója díjat is elnyerte).

"Újra itt vagyok a színpadon, miközben az utóbbi években azt nézhettem, ahogy Cristiano átveszi a díjat. Ezek a díjak mindig arra emlékeztetnek, hogy mindig fejlődni kell, ezt üzenem a jövő nemzedékének" – mondta a Barca csatára, akinek elsőként a nagy rivális CR7 gratulált. Az utóbbi két évben a portugál szélső vehette át az Aranylabdát, a Real játékosának összesen három elsősége van, amivel nyomban Messi után második a történelmi tabellán. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215348","attributes":{"alt":"Messi és CR7 - 2008 óta csak ők nyertek Aranylabdát","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"Messi és CR7 - 2008 óta csak ők nyertek Aranylabdát","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Minden megnyert 

Messi és Ronaldo 2015-ben is őrült versenyt futottak, a naptári évben (a díjat nem szezonért, hanem naptári évért adják, ez kicsit meg is nehezíti az ítélethozatalt) Messi 52 gólt lőtt és 26 gólpasszt adott, míg riválisa 57 találatot és 17 gólpasszt jegyez. Az argentin ugyanakkor ősszel két hónapig nem játszhatott sérülés miatt. 

Messi mellett a csapattal elért sikerek szóltak. A Barcával 2009 után is mindent megnyert: a spanyol bajnokság és kupa mellett a Bajnokok Ligáját (valamint az Európai Szuperkupát és a klub-világbajnokságot – csak a spanyol szuperkupát nem sikerült megszerezniük). CR7 viszont mindenről lecsúszott, ráadásul ősszel saját magához képest pocsék idényt futott, ekkor góljai túlnyomó többségét is csak futottak még csapatoknak lőtte. 

Meglepetés az Év gólján

A Puskás-díjat nem Messi nyerte, így nem duplázott az argentin. Meglepetésre egy amúgy sehol sem jegyzett brazil focista, Wendell Lira kapta az elismerést. A díjazott a Vila Nova nevű csapatban játszik hazájában, a gólt még a Goianésia színeiben szerezte. Itt a találat:

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215342","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Luis Enrique az Év edzője

A díjra szintén három jelölt akadt, de nem volt kérdés, hogy ki nyer. Jorge Sampaoli az egyetlen olyan jelölt volt, aki válogatottat vezet – irányítása alatt a chilei csapat tavaly meglepetésre megnyerte a dél-amerikai focitornát, a Copa Américát. A másik jelölt a Bayernnel tuplázó Pep Guardiola, a Barcelona korábbi vezetőedzője.

A győztes Luis Enrique lett, aki az aranylabdás Messihez hasonlóan 2015-ben mindent megnyert, amit lehetett: BL-t, bajnokságot és kupát. Az ünnepségre nem jött el, így a Barca egyik igazgatója vette át a díjat helyette.

Barca–Real 4:4

A legjobb tizenegyben négy-négy játékossal van képviselve a két legjobb spanyol csapat. A Barca és a Real játékosai mellett a Bayern, a Juve és a Paris SG egy-egy focistája kapott helyet a keretben. Itt a 2015-ös év tizenegye:

Neuer (Bayern) – Marcelo (Real), S. Ramos (Real), T. Silva (Paris SG), D. Alves (Barcelona) – Iniesta (Barcelona), Pogba (Juventus), Modric (Real) – Neymar (Barcelona), C. Ronaldo (Real), Messi (Barcelona). 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215343","attributes":{"alt":"2015 tizenegye","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"2015 tizenegye","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Az összes díjazott

FIFA-Aranylabda: Lionel Messi
Az Év futballistanője: Carli Lloyd
Puskás-díj: Wendell Lira
Az év férficsapatedzője: Luis Enrique
Az év nőicsapatedzője: Jill Ellis
FIFA-álomtizenegy: Neuer – Thiago Silva, Marcelo, Sergio Ramos, Dani Alves – Iniesta, Modric, Pogba – Messi, Neymar, Cristiano Ronaldo
FIFA Fair Play-díj: Minden futballszerveződés, ami a menekülteket segíti

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215349","attributes":{"alt":"Carli Lloyd és Lionel Messi, 2015 legjobbjai","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"Carli Lloyd és Lionel Messi, 2015 legjobbjai","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?