Németországi molesztálás: nyugállományba helyezték a kölni rendőrfőkapitányt

Berlin |

<p>Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került - számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap. &nbsp; &nbsp;</p>

A hatvanéves rendőrfőnököt Ralf Jaeger tartományi belügyminiszter értesítette a felmentésről, illetve nyugdíjazásáról.     Albersnek azt vetették a szemére, hogy a támadások után nem tájékoztatta időben a nyilvánosságot a történtekről és egyebek mellett a gyanúsítottak származásával kapcsolatos információkat tartott vissza.    A Kölner Stadt-Anzeiger című újság egyik pénteki jelentése szerint a kölni rendőrség illetékesei szándékosan titokban tartották a főpályaudvar környéki zaklatások elkövetőinek eredetét. A lap arról írt, hogy a rendőrség vezetői számára nyilvánvalóan már szilveszter éjjel világos volt, hogy a nagyjából száz igazoltatott férfi között sok a szíriai, iraki és afganisztáni menekült, akik csak rövid ideje élnek Németországban.    Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője korábban azt mondta, az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".    Ezen felül a szilveszter éjszakai rendőrségi bevetést is sokan bírálták, mások mellett Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter. Csütörtökön a Spiegel Online internetes portál azt írta, hogy a német szövetségi rendőrség egyik kiszivárgott belső jelentése szerint a német hatóságok elvesztették az ellenőrzést a szilveszter éjszaka Kölnben kialakult helyzet felett, a rendőrök pedig attól tartottak, hogy súlyos sérültek, sőt akár halottak is lehetnek.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215082","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] A szilveszterkor ellopott mobiltelefonok némelyikét menekültszállásokon lelték fel A nők ellen Kölnben elkövetett szilveszteri támadásokkor ellopott mobiltelefonok némelyikét menekültszállásokon, vagy azok közelében lelték fel - közölte a Spiegel Online német hírportál pénteken. A kölni nyomozóknak sikerült  bemérniük néhány ellopott mobiltelefon helyét.  Több esetben a nyomok  menekültszállásokhoz, illetve azok közvetlen környezetéhez vezettek.    Csütörtökig mintegy 200 - javarészt nők által tett - feljelentés érkezett a német hatóságokhoz a kölni pályaudvar környékén elkövetett támadások kapcsán - olvasható a hírportálon. Sok feljelentést szexuális zaklatás miatt tettek.    A rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint  a támadók "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak". Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, de Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?