Az Iszlám Állam magára vállalta a dagesztáni merényletet

Moszkva |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet jelentkezett az egy halálos és 11 sebesült áldozatot követelő minapi dagesztáni merénylet elkövetőjeként - jelentette csütörtökön az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai intézet.</p>

Fegyveresek kedd éjjel tüzet nyitottak turisták egy csoportjára az Oroszországhoz tartozó kaukázusi Dagesztáni Köztársaság Derbent nevű városában, a világörökséghez tartozó erőd mellett. A mintegy 20 főből álló turistacsoport tagjai helyi lakosok voltak, és egy közeli erdőből nyitottak tüzet rájuk. A halálos áldozat és az egyik sebesült is a Szövetségi Biztonsági Szolgálat alkalmazottja.

Az IÁ, amely elfoglalta Szíria és Irak jó részét, és ezeken a területeken kikiáltotta saját kalifátusát, azt írta a SITE által idézett közleményben: "A kalifátus harcosainak sikerült megtámadniuk az orosz biztonsági erők alkalmazottait a dagesztáni Derbentben. Egy tiszt meghalt, többen megsebesültek. A kalifátus mudzsahedjei veszteség nélkül visszatértek támaszpontjukra."

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett egy meg nem nevezett forrást, amely szerint a támadók derbentiek, és hárman voltak, már korábban is követtek el hasonló akciókat, például december közepén rálőttek a rendkívüli helyzetek minisztériumának alkalmazottaira.

A többségében muzulmán lakosságú észak-kaukázusi köztársaságban, ahol szélsőségesek évek óta fegyveres harcot vívnak egy iszlám állam megteremtéséért, gyakoriak az orosz rendfenntartó szervek elleni merényletek, de turisták elleni támadásokra eddig nemigen volt példa. 

Az orosz hatóságok az év elején hadműveletet indítottak a szélsőségesek ellen Dagesztánban, és az ebből fakadó összecsapásokban novemberig 118 ember halt meg a Kavkazszki Uzel hírportál szerint, amely számon tartja az iszlamisták ténykedését az orosz Kaukázusban. A kaukázusi szélsőségesek az idén júniusban esküdtek hűséget az IÁ-nak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?