Sokan meghaltak és megsebesültek két pokolgépes merényletben

Damaszkusz |

<p>Legkevesebb 32 civil életét vesztette, és 90-en megsebesültek két pokolgéppel elkövetett merényletben hétfőn a kormányerők kezén lévő szíriai Homsz városában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns ellenzéki szervezet.</p>

Az egyik robbantást gépkocsiba rejtett pokolgéppel hajtották végre, a másikat pedig egy öngyilkos merénylő követte el a Damaszkusztól 162 kilométerre délre fekvő város főként alaviták lakta Zahra negyedében - mondta el Talal Barazi, Homsz tartomány kormányzója. Bassár el-Aszad elnök is ehhez a közösséghez tartozik.    A szíriai állami televízió korábban 14 halottról és 132 sérültről adott hírt.     Ez már a második nagyobb támadás volt a városban, amióta a hónap elején tűzszüneti megállapodás lépett életbe a szemben álló felek között. December 12-én 16 ember halt meg két pokolgépes merényletben, amelynek elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára.    Homsz sokáig a szíriai elnök ellen harcoló ellenzéki erők egyik fellegvárának számított. Az évekig tartó ostromot követően december elején a szemben álló felek megállapodást kötöttek, amelynek értelmében az ellenzékiek legalább 700 harcosa és családtagjaik elhagyták a város utolsó, még a lázadók kezén lévő, el-Vaer nevű körzetét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?