Már saját rádiója is van az Iszlám Államnak

Kabul |

<p>Rádióállomást hozott létre az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihadista terrorszervezet Kelet-Afganisztánban, hogy ott újoncokat toborozva erősítse befolyását és a helyi szélsőséges tálib mozgalom helyébe lépjen - jelentette hétfőn a Reuters brit hírügynökség.</p>

Helyi tisztviselők fokozódó aggodalmuknak adtak hangot, mivel a rádióműsor radikalizálódásra ösztönzi a fiatalokat.

"A legtöbb ember munkanélküli, és ez az adás sokakat fog arra bátorítani, hogy csatlakozzanak a terrorszervezethez" - mondta Ahmad Ali Hazrat, Nangarhar tartomány tanácsának vezetője. 

Az IÁ jelenleg hét kilométerre van a tartományi székhelytől, Dzsalálábádtól, és ha a kormány nem cselekszik hamarosan, a terroristák kiterjesztik a vételkörzetet, és még Kabulban is toboroznak majd - tette hozzá.

A napi kilencven perces, A kalifátus hangja című pastu nyelvű műsorban többnyire az Iszlám Állammal kapcsolatos dalok, interjúk és üzenetek hallhatók.

A rádió egyelőre Nangarhar tartományban fogható. Ez a régió az IÁ afganisztáni fellegvárának számít.

A tálibok 2001-ben gyengültek meg az országban, amikor az Egyesült Államok katonai beavatkozása megdöntötte kormányukat.

Az Iszlám Állam viszonylag új erő Afganisztánban. Azt egyelőre nem tudni, hány taggal van jelen az országban, és azok milyen kapcsolatban állnak a szervezet iraki és szíriai szárnyával.

John Campbell tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők parancsnoka nemrég azt nyilatkozta, hogy 1000-3000 fő között lehet a szervezet afganisztáni tagjainak száma, és ha hagyják, az IÁ befolyása nőni fog.

Nangarhari tisztviselők elismerték: mindeddig képtelenek voltak leállítani a rádiót, mivel az adóállomás helye időről időre változik. 

"Egyik helyről a másikra költöznek" - erősítette meg a tartományi kormányzó szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?