A Top Gun és a Szellemirtók is az amerikai filmörökség része lett

<p>A Top Gun, a Szellemirtók és a Szigorúan bizalmas című bűnügyi dráma is bekerült az amerikai nemzeti filmregiszterbe, vagyis azon alkotások közé, amelyek gondozására különösen nagy hangsúlyt fektetnek az eredeti kópiák megóvásával.</p>

Az említett művek mellett további 22 filmmel, többek közt A remény rabjaival gyarapodott a filmes örökség az amerikai kongresszusi könyvtár döntése értelmében. David Mao, az intézmény vezetője szerint így ismerik el ezeknek az alkotásoknak a filmművészetre, valamint az amerikai kultúrára és művészetre gyakorolt jelentőségét.

Az idén beválogatott művek közül a legrégebbi 1894-ből származik. A The Sneeze (A tüsszentés) címen emlegetett kisfilmet Thomas Edison feltalálócsapatának vezetője, W.K.L. Dickson rögzítette. 
    
A filmörökség része lett a The Story of Menstruation (A menstruáció története) című oktatófilm is, amelyet becslések szerint 93 millió amerikai nő látott 1946-os bemutatása és az 1960-as évek vége között, és amelyet dicsértek haladó, tudományos megközelítéséért. 
    
Az érdekességek sorát gyarapítja a Drakula című horror 1931-es spanyol nyelvű változata. A filmet esténként, más szereposztással, de ugyanazokat a díszleteket használva forgatták, mint a Lugosi Béla főszereplésével készült világhírű klasszikust.
    
Tavaly olyan filmek kerültek a katalógusba, mint a Ryan közlegény megmentése, A nagy Lebowski, a Rosemary gyermeke, a Meglógtam a Ferrarival és a Rio Bravo című western.
    
Az 1989-ben létrehozott regiszterben már 675 alkotás szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?